2020. június 13., szombat

Elvis Presley - Always On My Mind 1972

 Az 1970-es dalt, B.J. Thomas amerikai zenész vette lemezre először. Akkor mérsékelt sikere volt, de 1972-ben Elvis előadásában a népszerűségi listák élén landolt. Elvis életének legnehezebb szakaszát élte, mert miközben hosszú szünet után próbált visszatérni a zenei életbe, ezalatt a magánéletének legnagyobb válságával küzdött. Ugyanis ebben az évben vált el Priscillától, amely olyan mély nyomot hagyott benne, hogy utána sohasem tudott igazán talpra állni.

Amikor, az ötvenes évek közepén, az amerikai Memphis tánctermében, megjelent egy feketére festett, különleges frizurát viselő srác, akit emiatt többször meg is vertek, senki nem gondolta, hogy néhány év múlva nemcsak hogy divatot csinál, de ő lesz a rock and roll királya, a "King". Nagy sikereit az ötvenes évek hagyományos és latinos hangzást vegyítő rock and roll zenéjével érte el. 

A hatvanas években, a Beatles és a britt invázió zenéi háttérbe szorították a rock and roll zenét, így Elvis is főleg filmekben szerepelt, mint zenei színpadon. A hetvenes évek elejének rock and roll nosztalgiája ismét sikereket hozott neki, de már sohasem érte el régi csillogását. 1977-ben, több betegségtől és gyógyszerfüggőségtől szenvedve, egy rosszullét után, már nem tért magához, 42 évesen elhunyt.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése