Az 1969-es Illések és pofonok album volt talán a legjobb és
legsikeresebb Illés zenei anyag. Annyi jó szám született ebben az
időben, hogy az albumhoz egy bónusz kiegészítést is kellett mellékelni,
melyen szintén kiváló számok szerepelnek.
Az albumon szerepelt, többek között a kislemezen is kiadott Oh, kisleány című sláger, amely igazi magyar mulatós zene lett. A hetvenes évektől nincs olyan magyar zenés-táncos esemény, amelyen legalább egyszer a közönség ne követelné. A dalt Illés Lajos és Bródy János szerezte, és Illés Lajos énekelte.
Szörényi Levente és Bródy János, a magyar Lennon-McCartney szerzőpáros, ahogy zenei berkekben nevezték
őket, ezzel az albummal, igazán kiváló zenei és kulturális élménnyel
gazdagította a hazai beat zenét.
Az 1967-es Robert Knight sláger több feldolgozást megért. A legsikeresebb a Love Affair nevű britt együttes előadásában született, mellyel az angol slágerlista első helyére is eljutottak. A dalt Mike Smith producer nyomására vették lemezre, miután a Marmalade pop group feldolgozását nem találta megfelelőnek. A mai napig a népszerű előadók időről-időre feldolgozzák és filmbetét dalként használják. A 2004-es Bridget Jones film zenei anyagában is ott találjuk.
A Love Affair egy angol pop együttes, akik 1966-ban alakultak és kezdetben a soul zene területén próbálkoztak. Az igazi sikert az 1967-es Everlating Love hozta meg nekik, és ezzel a dallal beírták magukat a popzene egy slágeres előadói közé.
A Metro elődje, a Zenith együttes 1960-ban alakult Sztevanovity Zorán vezetésével. Kezdetben a Nyugati pályaudvar Hangulat nevű bárjában (a mai McDonald’s alsó szintjén) léptek fel, ahol hétvégente ifjúsági klub üzemelt.
A dalokat általában külföldi rádióadásokban hallották és az alapján
játszották el. A Metró klubban jelent meg a kor divatos tánca, a twist,
ami elsöprő sikert aratott. A klub vezetője tánctanárt szerződtetett,
aki rövid idő alatt megtanította a fiatalokat „kulturáltan” twistelni.
Az együttes hamarosan felvette klubja nevét: 1961-ben már Metro együttesként zenéltek a Budai Parkszínpadon.
1965-ben
költözött a legendássá váló Dohány utca 22. szám alatti saroképületbe,
amely feloszlásáig a Metro törzshelye maradt. Az együttes felállása is
megváltozott: Brunner Győző dobolt, Zentay Antal szaxofonozott, és Bokány Ferenc basszusgitározott. Egy-egy estére ismert énekesnők is csatlakoztak az együtteshez, például Kovács Kati, Koncz Zsuzsa vagy Zalatnay Sarolta és Wittek Mari.
A Beatles 1966-os dala csak kislemezen jelent meg és sohasem került fel albumra, kivétel a későbbiekben kiadott válogatásokat. A dal több újdonságot is tartalmaz a korábbi Beatles számokhoz képest. A hangszerelésben előtérbe kerül a basszus. McCartney a hegedű formájú Höfner helyett Rickenbacker basszusgitárt használt, melynek élesebb, tömörebb hangszíne volt. A népszerű amerikai zenészek, Otis Redding és Wilson Pickett, már korábban is alkalmazták, így fel kellett venni a versenyt a Beatlesnek is.
A dal szövege egy levél formátum, amelyet egy kezdő író írt a kiadójának. A levél témája, hogy az írónak mindenképpen szüksége van munkára, és ezért ajánlott egy könyvet, amit „egy Lear nevű emberről” („a man named Lear”) írt, aki festő volt, de írogatott is, és akit John szívesen olvasott. McCartney igyekezett a szöveget úgy megválasztani, hogy a hozzáírt zenében egyetlen akkord ismétlődjön. Egy korabeli interjúban ezt mondta:
„John és én olyan dalokat akarunk írni, melyekben csak egy hang
ismétlődik, úgy, mint a Long Tall Sallyben.
A hatvanas évek együttesei közül az Illés volt az, akiknek a dalai az
idők próbáját kiállták és zenéjük, szövegük aktualitását máig
megőrizték. Az 1972-es Sándor Pál filmből való videoklip az együttes
felbomlása előtti utolsó performansz volt.
A dal az Illés ötödik Add a kezed című albumán jelent meg 1972-ben. Az
album az Illések és pofonok után talán a legjobb Illés album. A kor
amiben született nem a szabadságot és tenni akarást támogatta. Az
1968–as prágai tavasz
leverése egyértelműen jelezte a kornak, hogy melyek azok a határok,
amiket a rendszer nem enged átlépni.
A politika bekeményített. Ez a változás természetesen érintette az Illés-együttes zenei
tevékenységét is.
A beat-jelenséget is megpróbálta háttérbe szorítani a hatalom, ennek
következtében az Illés-zenekart is elérték a mondvacsinált vádak.
Az 1959-es dal több feldolgozást megért, melyek közül a legismertebb a Raiders amerikai rock együttes 1971-es felvétele volt. A dal a cherokee indiánoknak, a georgiai szülőhazájukból az oklahomai rezervátumba történő kitelepítéséről szóló ballada. A zene eredetijét Marvin Rainwater, cherokee indián származású country énekes írta 1959-ben. A szerzemény akkori címe "The Pale Faced Indian" volt.
A Raiders, amerikai rock együttes, amelyet Paul Revere orogonista alapított, aktívan a hatvanas évek végén és a hetvenesek elején ért el sikereket. Az együttes nagyon népszerű volt a médiában is, több alkalommal szerepeltek a legnépszerűbbeknek készített, Dick Clark és Ed Sulivan Show műsoraiban is.
Az 1973-ban alakult Bachman-Turner Overdrive (B.T.O.) kanadai rockegyüttes bemutatkozó száma volt, amely 1974-es karácsonyi lemezpiacon jelent meg nagy sikerrel. A dalt a Ford autógyártó társaság rendelte meg Bachmantól, promóciós céllal egy új modellhez. Végül a Ford visszalépett a szerződéstől, de a siker így sem maradt el, és született egy örök életű truck driver dal.
Randy Bachman alapította meg az együttest, miután kilépett a népszerű The Guess
Who-ból. Felkereste Fred Turner-t, és így megalakult a Bachman-Turner
Overdrive. Fennállásuk alatt 9 nagylemezt jelentettek meg. Az évek során
többször is feloszlottak. Először 1973-tól 1979-ig működtek, majd
1983-tól 2005-ig, végül 2009-től 2014-ig, ekkor Bachman and Turner
néven.
A Paranoid az angol Black Sabbath együttes második stúdióalbuma, amely
1970. szeptember 18-án jelent meg Angliában, míg az Egyesült Államokban
1971 januárjában. Nagy kritikai megbecsülésnek örvend, mint az úttörő
hard rock és heavy metal albumok egyike. Az albumnak ezt a dalát
töltelék számnak szánták, de ez lett a legnagyobb slágere.
A Black Sabbath angol heavy metal együttes, amit John „Ozzy”
Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár), Terence „Geezer” Butler
(basszusgitár) és Bill Ward (dob) alapított. Bár az évek során a tagjai
gyakran cserélődtek, de az eredeti stílus, a mély horrorisztikus
gitárszólam, és a sátánista szimbólumok a szövegben, mindvégig a dalaik
jellegzetessége maradt.
Az amerikai zenecsatorna, az MTV a legnagyobb heavy metal együttesnek
választotta őket 2008-ban, míg a VH1 Minden idők második legjobb hard
rock zenekarának a Led Zeppelin mögött.
A dal az egyik USA-ban népszerű gyerekjátékról szól, melynek a neve egyszerűen csak "Simon Sez". Ez a nálunk is ismert "kiszámolós" játékhoz hasonlít, amelynek a célja, hogy igaz és hamis kérdésekkel (Simon Says), a kiválasztott személy a "Simon", kiejtse sorban egymás után a többieket. Aki marad a végén az nyert. Nagyon sok területen elterjedt a kifejezés, a rajzfilmektől a reklámokon át a filmekig.
Az 1910 Fruitgum Co. amerikai együttes, amely 1966-ban alakult New Jersey-i studió zenészekből. Az első és egyetlen nagy slágerük a Simon Says volt, amely az egyetlen kiadott albumuk sikerszáma volt. A hatvanas évek végén a rágógumi zene egyik legjobb amerikai képviselői voltak az Ohio Express mellett. Rövid pályafutásuk alatt (1967-1970) nagyon népszerűek voltak az amerikai tinik körében.
