2020. szeptember 21., hétfő

Tommy James & Shondells - MONY MONY 1968

 

Mutual Of New York - azaz M.O.N.Y. , ezt a fény reklámot látta New Yorki szobája ablakából, és ez lett 1968-as dalának címe, mely meghozta a világsikert Tommy Jamesnek. 

Tommy James amerikai popzenész már 4 évesen gyermek modell, 12 évesen saját zenekart alakít, de igazán csak a 60-as évek végén a Shondells nevű zenekarral ért el örök életű sikereket. A dal egy elnöki kampányban is szerepelt, zenei videó is készült belőle, és érdekes módon a dal így került át Európába és nem lemezen.

 

Tommy Roe - Dizzy 1969

A 60-as évek egyik nagyon népszerű előadója volt, de igazán nagy sikert a Dizzy című 1969-es slágerrel ért el. Az 1962-es Sheila című slágere után néhány olyan dallal jelentkezett ami a népszerűségi listákra került. A Beatles 1964-es amerikai turnéján, az akkor már népszerű Chris Montezzel együtt háttérzenészként szerepeltek. 

1969-ben a Dizzy mind a tengerentúlon, mind Európában több hétig vezette a népszerűségi listákat, és ez a siker a korábbi zenei munkásságára feltette a koronát, mert  végül bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A 70-80 as években a country világában próbált érvényesülni, de már korábbi sikereit ekkor nem tudta visszahozni.