2019. december 21., szombat

Bee Gees - Silent Night medley 1967


1967-ben a Bee Gees is letette az ünnepi fa alá a saját karácsonyi összeállítását. A három karácsonyi dalból összeállított medley, nagyon népszerű volt az 1967 karácsonyi készülődés idején. A romantikus és lágy zenei stílusuk szinte kívánta, hogy ők is megcsinálják az ünnepi hangulatnak megfelelő zenei anyagot.

Sajnos az idei karácsony Robinnak és Mauricenak, már mennyei karácsony, de hangjukkal és zenéjükkel örökre beírták magukat a rajongók szívébe és a pop zene történetébe.


Queen - Thank God It's Christmas 1984


Már a nyolcvanas évek elején elkezdte, egymástól függetlenül, Roger Taylor dobos és Brian May gitáros egy karácsonyi dal írását. Végül a Roger Taylor verzióját választották, amely nem aratott túl nagy sikert, de keresett volt a rajongók körében, mert nem került fel egyik albumra sem. Végül megjelentették az 1985-ben kiadott The Complete Works díszdobozos kiadvány dalai között. 

 

Brian May azzal indokolta és egyben sérelmezte is a dal sikertelenségét, hogy nem készült róla video.  Utalva ezzel arra, hogy ebben az időben egy dal közönségsikerét a róla készült video nagymértékben meghatározta. Freddy Mercurynak viszont olyannyira tetszett a dal, hogy egy gyönyörű vokált írt a zenére. Az igazi Queen rajongók és a zenekedvelők természetesen egy nagyon kedves karácsonyi meglepetésnek tekintették a Queen-től.

 

 

Shakin' Stevens - Merry Christmas Everyone 1985

Ez a dal volt 1985 karácsonyán a Christmas Number One . A szerző, az angol Shakin Stevens volt, aki már 1984-ben megírta a dalt, de a kiadással várni kellett, mert nem akarta, hogy a dal egy karácsonyi jótékonysági akcióra kiadott másik lemezzel egyszerre kerüljön a piacra.


Shakin Stevens, welszi származású énekes és szerző, 1968-tól bekerült a zenei életbe, de igazán csak a hetvenes-nyolcvanas években volt sikeres. Akkor annál inkább, mert az angol sikerlistákra csaknem negyven dala került fel. Dalaiban a rock and roll  igazi reneszánszát éli meg. Nem csak zenei, de karitativ munkásságával is hozzájárult a máig töretlen népszerűségéhez.

2019. december 20., péntek

Piramis - Kívánj igazi ünnepet 1977



A Piramis első kislemezen is megjelent dala volt az 1977-es karácsony magyar rock dala. A Piramis 1974-es alakulása utáni időszakának talán a legsikeresebb dala volt. Ekkor már kialakult a végleges felállás.  

 

Az együttest Som Lajos basszusgitáros, Köves Miklós dobos, Závodi János gitáros alapították. Eleinte instrumentális zenében gondolkodtak, majd csatlakozott hozzájuk Gallai Péter billentyűs és énekes. Az ötödik tag Lévay Tibor billentyűs lett, az ő kiválása után, 1975-ben csatlakozott Révész Sándor.

 

Boney M. - Mary's Boy Child / Oh, My Lord 1978

Az 1978-as karácsony sikeres pop dala volt, az akkori diszkókban nagyon népszerű, Boney M. együttes feldolgozása. A dal alapja, egy 1956-os Harry Belafonte siker volt, amelyet a Frank Farrien írt át az együttesnek.

A Boney M., euro-diszkó együttest, 1974-ben, karibi énekesekből alakította Fran Farian német producer.A 70-80-as évek meghatározó szereplői voltak az európai diszkó és pop piacnak. Számtalan saját dallal és feldolgozással kerültek a listák élére. A nevüket, a Boney ausztrál krimisorozat címe után kapták, miután Farian könnyű és fülbemászó nevet keresett.

 

José Feliciano - Feliz Navidad 1970

A dal Jose Feliciano 1970-es karácsonyi albumán jelent meg, és az akkori karácsonyi időszak nagy slágere lett. Az albumon csak ismert karácsonyi dalok találhatók, ez volt minden idők első teljes rock karácsonyi albuma. A dal érdekessége, hogy spanyol és angol nyelvű sorok váltakoznak benne, többek között a jólismert angol karácsonyi köszöntés " I wanna wish you a merry Christmas."


José Feliciano, pueto-ricoi zenész, az 1960-70-es években több sikeres, latinos pop dalt írt, melyek nagyon népszerűek voltak az egész világon. A new yorki spanyol-harlemben nőtt fel, és már 7 évesen a harmonika mestere volt. 9 évesen megkapta első gitárját, és attól fogva csa az ötvenes évek rock and roll zenéje és a gitárja érdekelte. 1966-ban adták ki első lemezét, attól kezdve a sikere töretlen volt, ma a már a Rock and Roll Hírességek és a Grammy Díjasok Csarnokában is ott van.


2019. december 19., csütörtök

Mud - Lonely This Christmas 1974

Ezt az Elvis-ízű dalt az 1974-es karácsonyi ünnepekre írták, de csak 1975 januárjában jelent meg, és akkor mutatták be a dalból készült video klipet is. A zenés video egyik megható pillanata volt, amikor a dal végén az énekes a kamera felé fordulva csak annyit mondott: " Happy birthday Elvis, wherever you are!", ezzel is kifejezve tiszteletét, az akkor negyvenedik születésnapját ünneplő Elvis Presley-nek. 

 

Az extra vagáns, glam rock zenét játszó angol  Mud, 1966-ban alakult, de csak a hetvenes évek elején értek el jelentősebb sikereket. Ők is a Chinn-Chapman szerzőpáros dalaival jutottak a listák élére, mint ahogy a Slade, Sweet és más glam rock együttesek.

Slade - Merry Christmas Everybody 1973


A hetvenes évek elején divat volt ünnepek táján a rock együttesek körében, hogy egy ünnepi dalt tegyenek a rajongók fája alá. A Slade angol rock együttes ezzel a dallal azonnal a népszerűségi listák élére került.



A dalt író Noddy Holder szerint azért született a dal, hogy az átlag ember karácsonyát, egy olyan időszakban, mikor a gazdaság mélyponton volt, és az emberek az utcán sztrájkoltak, legyen valami ami felvidítsa. Sikerült, mert a médiák rongyosra játszották a karácsony előtti időszakban. Azóta is egyik elmaradhatatlan darabja a Rock Karácsonyoknak.


Máté Péter - Azért vannak a jóbarátok 1980

1984-ben egy nagyszerű magyar zenész távozott a mennyei zenekarba, maga után hagyva közel 150 dalt, rockoperát, musicalt és a világhírnév lehetőségét. Több, örök életű sláger szerzője volt, híres külföldi előadók feldolgozták dalait.

 

Talán arspoetikája is lehetett volna, a gyertyát két végén égető zenésznek, a Most élsz című dala, amelynek figyelmeztető szavait pont ő nem vette komolyan. Az Azért vannak a jóbarátok című dal, azon kevés dalok egyike, amelyről videoklip is készült.

 

2019. december 18., szerda

Wham! - Last Christmas 1984


A Wham! együttes nagyon népszerű karácsonyi slágere, melyet 1984-ben adtak ki, és azóta a sikere töretlen a mai napig. Ma is a legkedveltebb karácsonyi pop dal, mely az együttes legismertebb és legsikeresebb dala volt.

 

A Wham! együttest két angol zenész, George Michael  és Andrew Ridgeley alapította 1981-ben. A pop duó az USA-ban Wham! UK néven szerepelt válaszul arra, hogy Amerikában is alakult egy Wham nevű együttes. 1982-1986 között csaknem 25 millió lemezt adtak el a világon. 1986 után mind a két tag szóló karriert kezdett, de igazán sikeres csak George Michael lett.

Beatles - Jingle Bell Rock 1964

A Jingle Bells dal, a világon a legnépszerűbb karácsonyi dal. 1857-es születése óta, számtalan feldolgozása született, Pavarottitól, Jerry Lee Lewis-ig, a legkülönbözőb stílusokban.

A születésekor egy szánkóversenyre írta a szerző, és a Hálaadás napi ünnepségeken énekelték. Később lett a karácsonyok sokat játszott dala. A legismertebb feldolgozását Bing Crosby készítette még 1943-ban. Ezt a változatot használták a későbbi népszerű előadók.

 

A legnépszerűbb rockos feldolgozása a Jingle Bells Rock volt, amelyet a Beatles is megjelentetett, egy szokásos évi Beatles rajongóknak kiadott, válogatás Christmas LP-jén.

2019. december 17., kedd

Cliff Richard - Mistletoe and Wine 1988


Az 1988-as karácsony siker dala volt, amely Andersen "A Kis gyufaárus lány" című meséjéből, 1976-ban bemutatott musical dala volt és amelynek a szövegét némileg megváltoztatta Cliff Richard. 

 

1988-ban több mint 750 ezer példány kelt el a lemezből, és nyolc héten át vezette a listákat.

Wizzard - I Wish It Could Be Christmas Everyday 1973



Az 1973-as karácsonyi listákon megjelent egy dal, amely hamar népszerű lett. Az angol glamrock együttes rockban kifejezett karácsonyi üdvözlete. Az extravagáns kinézetű énekesük Roy Wood, a megható gyermekkórus, és a fülbemászó zene a listák élére juttatta az együttes dalát.



A Wizzard angol együttest Roy Wood alakította 1972-ben, miközben egyidejű tagja volt az Electric Light Orchestra nevű formációnak is. Az együttes legismertebb és legnépszerűbb slágere volt ez a karácsonyi dal.



2019. december 16., hétfő

Ringo Starr - The Little Drummer Boy 1998


A dal az amerikai karácsonyok kedvenc dala, melyet számtalan előadó, a legkülönbözőbb zenei stílusokban adott elő.  Viszonylag rövid múltú dal, amelyet egy amerikai klasszikus zenetanár, 1940-ben írt, és utána a karácsonyok elmaradhatatlan dala lett. Több mint 500 feldolgozása született a klasszikus zenétől a heavy-metal zenéig.

Ringo Star 1998-ban kiadott karácsonyi albumán jelent meg először. A Jézus születéséről szóló dal, szinte kínálta a lehetőséget a dobok virtuózának, hogy ő is megcsinálja a saját feldolgozását. Az 1998-as karácsony nagy slágere volt.

 

2019. december 15., vasárnap

UB40 - Red Red Wine 1983


A dalt 1967-ben Niel Diamond amerikai énekes írta, és arról szól, hogy a vörös bor az egyetlen útja a a búfelejtésnek. Az eredeti dal ritmusa és szövege kínálja a reggae feldolgozást, ami 1969-ben meg is történik. 1983-ban ezt a reggea változatot veszi lemezre a UB40 nevű angol együttes.



A UB40 angol zenekart 1978-ban alakította négy birmighami iskolatárs. Nagyon jól képzett zenészek voltak, és sikeresen működtek, mert több mint 50 dallal felkerültek az angol és amerikai listákra. A nyolcvanas évek tánc klubjaiban gyakran megfordultak és nagyon népszerűek voltak a média világában is. A zenei stílusuk a pop és a reggea volt, amit mesterien ötvöztek.


Beatles - And I love Her 1964

1964-es dal, mely a legnépszerűbb és legismertebb Beatles-dalok egyike, melynek jelentős szerepe volt, hogy a Beatles egy korszak és egy zenei kultúra legmeghatározóbb zenekarává vált. A dalt Paul McCartney írta, de ennek ellenére Lennon-McCartney számként van jegyezve. Ebből néha vita is támadt a fiúk között, mely ugyan nem volt komoly, de arra jó volt, hogy a zenekaron belüli pozíciókat átrendezze. 

A dal a A Hard Days Night című album és a belőle készült film egyik könnyfakasztó dala. Nagyon sok feldolgozás készült  a számból, az instrumentális zenétől a hard rockig. Természetesen az angol és amerikai piacon azonnal, mint mega sláger, a listák élén szerepelt. A Beatles amerikai turnéján nyolc lemezen is szerepelt, amit amerikai stúdiókban vettek fel.