2020. április 23., csütörtök

Electrosoniks - Song Of The Second Moon 1960

1960-ban a The Fascinating World of Electronic Music című albumon jelent meg a világ az első elektronikus zenéje, melyet a Philips NatLab elektroakusztikai laboratóriumában, a kor csúcstechnikájának számító berendezésekkel vett lemezre Dick Raaijmakers holland zenész. A holland muzsikus az elektronikus zene egyik úttörője volt. Művészneve Kid Baltan, ami – lássuk be – sokkal könnyebben kimondható, mint a születési neve. Tom Dissevelttel közösen létrehozták az Electrosoniks formációt. 

1954 és 1960 között Dick Raaymaker az elektroakusztikus kutatás területén dolgozott a Royal Philips Electronics Ltd. NatLab-ban Eindhovenben (Hollandia), és a Kid Baltan álnéven készítette a legelső elektronikus popzene néhányat. Ők játszották a Delta főcímzenéjévé vált dallamot. Dick Raaymakers 2013-ban 83 évesen halt meg. Hosszú pályafutása elsősorban az elektronikus zenei kísérletekről szólt.

A régi Delta című tévés műsorra még sokan emlékeznek. A hétvégi tudományos magazin sok érdekessége mellett nagyon jellegzetes volt a főcíme is, a felvillanó képkockák és a zene több generációnak is sokat jelentette. Erre a zenére Belohorszky Károly, a Rádió technikai rendezője bukkant rá, ugyanis ő kapta a feladatot, hogy keressen valami főcímzenét a képekhez. Egyébként Belohorszky a felkérés előtt pár évvel, Csehszlovákiából hozta a lemezt, mivel a hatvanas években nálunk elektronikus zenét nem nagyon lehetett beszerezni.

A városi legenda szerint a a műsorvezető Kudlik Júlia egyszer betért egy vendéglőbe, ahol egy cigányzenekar eljátszotta neki a műsor főcímdalát brácsán, cimbalmon és hegedűn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése