2020. november 8., vasárnap

Metro - Kócos kis ördögök 1969

 

A hatvanas években a kedvenc beat együttesek sorában ott találjuk a Metro együttest. A népszerűségüket mutatta, hogy az Illés és az Omega után az ő koncertjeikre jártak a legtöbben.

A Metro elődje, a Zenith együttes 1960-ban alakult Sztevanovity Zorán vezetésével. Kezdetben a Nyugati pályaudvar Hangulat nevű bárjában (a mai McDonald’s alsó szintjén) léptek fel, ahol hétvégente ifjúsági klub üzemelt. Egy évvel később megkötötték az első szerződésüket a Metro Klubbal.

A legendás Metro klub, melynek a nevét 1961-ben felvették, a hatvanas években egy népszerű feltöltődési hely volt a jó zenére kiéhezett fiataloknak. 1960-70 között voltak a legsikeresebbek, és főleg a hatvanas évek végén születtek legnagyobb slágereik. 1970-ben jelent meg a Metro – és a magyar könnyűzene történetének – első koncertalbuma, az Egy este a Metro Klubban…. Ez a Metro második „klasszikus” felállásának egyetlen albuma, mivel az együttes fő zeneszerzőjét, Schöck Ottót Fogarasi János váltotta. A dalok többségét Frenreisz Károly és Sztevanovity Dusán írta. A felvétel 1970. május 31-én, a Metro Klubban, egy lemezgyári UHER magnetofonnal készült. A kissé egyszerű rögzítési technika ellenére a hangminőség meglepően jó. A eredeti hanglemez kiadáshoz egy fekete-fehér fénykép is tartozott, mely az együttes tagjait ábrázolja.

Kiváló hangszeres tudásuk, lenyűgöző színpadi előadásuk tette őket méltán kedvencekké. Az nosztalgikus szövegű Kócos kis ördögök című dalból készült klip a korabeli televíziózás egyik őslelete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése