2020. június 5., péntek

Rod Stewart - Every Beat Of My Heart 1986

 A dal Rod Stewart azonos című, tizennegyedik stúdióalbumán jelent meg, aminek négy dala is a TOP10-ben szerepelt, többek között ez a címadó szám is.

Roderick David „Rod” Stewart, a brit könnyűzene kiválósága, aki az 1960-as években kezdte pályafutását, és a mai napig aktív. 2016-ban a Brit Korona Lovagja címet kapta II.Erzsébettől születésnapja alkalmából. 

Az ötvenes években, mivel tehetséges labdarúgó volt, így ezen a pályán próbált sikereket elérni, és kíméletlen céltudatosságával az iskolai csapat kapitánya lett. A család életében a sport mellett a zene is nagy szerepet játszott. Amikor a teenager Rod  megismerte és koncerten  látta a rock and roll klasszikusait, akkor ezek az élmények arra ösztönözték, hogy 1959-ben egy apjától kapott gitárral elindult a zenei élet rögös útján. Több együttesben próbálkozott, majd 1969-ig a Jeff Beck Group vokalistája volt. Ezután szóló karriert kezdett, ami meghozta neki a hírnevet az egész világon. Jellegzetes érces hangja a zenei munkásságának védjegye lett, amit a dalszerzők gyakran kihasználtak, erre az egyedi hangra írt dalokkal.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése