2020. január 3., péntek

Bergendy - Szellemvasút 1974

1974-ben, még A tanú című betiltott filmben bemutatott „szocialista szellem vasútja” kísértett. Az 1970-es évek egyik nagy Bergendy slágerét a sanzonbizottság eredetileg nem akarta engedélyezni, mert az szerintük arról szólt, hogy a Vidám Parknál sokkal borzasztóbb hely a mindennapok szocialista Magyarországa. 

 

Ami igaz is volt, és többek között, az együttes frontembere, Latzin Norbert ezért disszidált 1964-ben két barátjával együtt Hollandiába, ahol egy ottani énekesnek volt a zongoristája. Európai turnéra is ment, de 5 év múlva megunta az emigrációt, és hazatért, de akkor elvették az útlevelét, és sokáig nem mehetett külföldre. Ő írta a Szellemvasút című dalt is. Később összeveszett Demjén Ferenccel, és 1974-ben kilépett az együttesből.

 

Aztán újra külföldre ment, a barátai elvitték Münchenbe Udo Jürgenshez is, akit részegen otthagyott, mert szerinte borzalmas volt, amit az csinált. 1984-ben Kölnben, egy hajléktalanszálló fürdőszobájában találtak rá karácsony után, 5 napja halott volt, öngyilkos lett. RIP

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése