Metro - Rock and roll korszak 1966
A Metro elődje, a Zenith együttes 1960-ban alakult Sztevanovity Zorán vezetésével. Kezdetben a Nyugati pályaudvar Hangulat nevű bárjában (a mai McDonald’s alsó szintjén) léptek fel, ahol hétvégente ifjúsági klub üzemelt.
A dalokat általában külföldi rádióadásokban hallották és az alapján
játszották el. A Metró klubban jelent meg a kor divatos tánca, a twist,
ami elsöprő sikert aratott. A klub vezetője tánctanárt szerződtetett,
aki rövid idő alatt megtanította a fiatalokat „kulturáltan” twistelni.
Az együttes hamarosan felvette klubja nevét: 1961-ben már Metro együttesként zenéltek a Budai Parkszínpadon.
1965-ben
költözött a legendássá váló Dohány utca 22. szám alatti saroképületbe,
amely feloszlásáig a Metro törzshelye maradt. Az együttes felállása is
megváltozott: Brunner Győző dobolt, Zentay Antal szaxofonozott, és Bokány Ferenc basszusgitározott. Egy-egy estére ismert énekesnők is csatlakoztak az együtteshez, például Kovács Kati, Koncz Zsuzsa vagy Zalatnay Sarolta és Wittek Mari.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése