2020. március 30., hétfő

Beatrice - Kommunista blokk 1982



Ez a mix Nagy Fero munkásságának egy jellegzetes darabja, ahol nem a zene volt fontos, hanem a rajongóknak szóló színpadi előadás. Nevezhetjük kommunista mulatósnak is, melyet a felpuhuló kommunista rendszer, "panem et circenses" , szemét lehunyva jóváhagyott.

Nagy Feró, bár az iskolában nem ért el sikereket, mert a gimiből eltanácsolták és a főiskolát sem sikerült befejezni neki, de azért a színpadon mindig megtalálta a helyét. Minden rendszer holdudvarában ott található, és díjazzák is ezért, hiszen az elmúlt rendszerben Állami Díjat kapott, de a jelenlegi rendszer is megjutalmazta már.

 

Zenei pályafutását rock és punk zenekarokkal indítja, majd 1970-ben Csuka Mónikával megalakítja az első magyar női beat zenekart, a Beatricet. Később 1978-ban ujjászervezi az immár rock zenét játszó együttest, a babos-kendős, csirkedarálós ős-Bikinit.

 

Koncertjeiken a rendőrség mindig fokozott készültségben vett részt, és mindig akadt munkájuk a feltüzelt és fékevesztett rajongói tábor kicsapongásai miatt. Később inkább a színpadon látható, musicalekben és rock operákban. Inkább színpadi, mint zenei munkássága miatt tartják számon a magyar zenei életben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése