Az 1979-ben megjelent The Wall című rock opera első részének betét dala,
a Another Brick in the Wall, minden kétséget kizáróan, a Pink Floyd
egyik legismertebb és legtöbbet játszott zenéje.
A szerzője Roger Water,
tiltakozásul írta a gondolkodást kontrolláló, mindent uniformizáló,
rideg és személytelen iskola rendszer ellen, de természetesen ez egy
általános érvényű kritika minden diktatórikus rendszerrel szemben, amit
Water a koncerteken is kinyilvánított.
Politikai üzenete miatt, a dal a
berlini fal lebontásának és a dél-afrikai apartheid elleni tiltakozásnak
is ikonikus szimbóluma lett.
Az 1978-as diszkó sláger, a Melodians nevű jamaicai rocksteady együttes 1970-es raggae slágere volt, mely akkor nem aratott különösebb sikert. A Boney M viszont világslágert gyártott belőle.
A Boney Maz egyik legsikeresebb német popegyüttes, az eurodiszkó egyik legnagyobb sztárja. A legnagyobb sikert az 1970-es és az 1980-as években érte el. Nemcsak Európában, hanem az ázsiai, afrikai és arab országokban is nagy népszerűségnek örvendett.
Az együttes szülőatyja Frank Farian zenei producere volt. Fénykorában a Boney M. a legendás svéd popcsapat, az ABBA legnagyobb vetélytársa volt. A diszkózene háttérbe szorulása az 1980-as évek
első felében a Boney M.-et is érzékenyen érintette, ám ennek ellenére
az együttes ebben az évtizedben is többször szerepelt a sikerlistákon.
60-as években, pincérnő és Playboy nyuszi, majd a 70-es évek elején
csatlakozik egy punk és new wave zenét játszó együtteshez. A floridai
születésű énekesnő, Debbie Harry, hamarosan az együttes meghatározó
tagja lesz, karizmatikus személyisége és énekhangja, kiemelte a többiek
közül, és egyedi hangzást adott a zenekarnak, melyet ekkor már
Blondie-nak neveztek.
Erre figyelt fel, az ebben az időben divatos,
diszkó zenék szerzője, Giorgio Moroder, akivel közösen megírták az
American Giggolo című film sikerdalát a Call me című dalt, mely
örökéletű sikert hozott Debbie Harrynek és a Blondienak. Ugyanilyen
mega-sláger lesz 1979-ben a Dreaming című számuk is, melyet minden
koncertjükön beugró dalként játszottak.
1975-76-ban több akkor kiadatlan rádiófelvételük készült (Moja kochanka, Használat előtt felrázandó, Ébredj, alvóbaba, Tigrisugrás, Minden rendben van, Az ősember), melyeket csak évtizedekkel később adtak ki a Használat előtt felrázandó (2000) című válogatás albumon.
A Fonográf az egyik legjelentősebb és egyik legsikeresebb magyar rockegyüttes
volt, mely az 1970-1980-as években működött. Legismertebb tagjai
Szörényi Levente, Bródy János és Tolcsvay László voltak. Zenéjük kapcsán
egy hetvenes évek végi reklámkampány miatt a country rock-ot szokták emlegetni, de valójában a kor szinte minden zenei irányzata hatott rájuk. Különösen a hard rock és a progresszív rock ízei mondhatóak még erősnek.
1983-ban mutatták be először az István, a király-t, az egyik legnépszerűbb magyar rockoperát, melynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós
Ezredforduló című drámája alapján. A rockoperában felhangzik az Illés 1971-es albumáról való dal, a Te kit választanál?.
Remek dal, mind az eredeti anyagban, a Human rights oratóriumban, mind
ezen a 12 évvel későbbi átdolgozásos hangfelvételen, mely az István a
király rockopera elején szerepel.
A Human Rights az Illés zenekar cím nélküli 1971-ben
megjelent, úgynevezett „fehér albumának" A oldalán szereplő oratórium. A
hat számból álló összefüggő darabot az együttes az eredeti kiadáshoz
mellékelt képeslapméretű kártyán Angela Davisnek ajánlotta.
A dal egy 19.századi New Orleansi woodoo varázslónőről szól, amint a szövegben meg is említik a nevét, "Marie la Voodoo veau". Az eredeti nevén Marie Laveau, egy spirituális és természetgyógyász tevékenységgel foglalkozó bennszülött nő volt, akiről számos olyan történet keringett amely a csodák világába tartozott.
A Redbone egy amerikai rock együttes, amelyet egy indián testvérpár, Pat és Lolly Vegas alakított 1970-ben. Ők voltak az első olyan amerikai indián együttes, akik mind az USA-ban, mind a nemzetközi lemezpiacon No1. dalt jegyeztek. A hetvenes évek elején értek el jelentősebb sikereket, amikor több alkalommal is listavezető daluk született.
Az 1967-es évben a Bee Gees 1st című albumuk szinte ontotta a
slágereket, az év során a lemezről több dal is a listákra került. A
zenei stílusukat, szakmai berkekben barokk popnak tituálták, nem
véletlenül hiszen a legtöbb számukban a klasszikus és pop zenét
vegyítik mesteri módon.
A dal Barry és Robin Gibb közös szerzeménye. Kislemezen nem jelent meg,
csak az albumon, amit érdekes módon, az USA-ban adtak ki először,
megelőzve a britt, és a nekik hazai, ausztrál lemezpiacot.
A Communication Breakdown a Led Zeppelin 1969-es Led Zeppelin című, debütáló albumának hetedik dala.
Az alig több mint két perc hosszú dal, az első album leghúzósabb,
legkeményebb nótája, amelyben a rocktörténelem egyik legismertebb és
rengetegszer felhasznált riffje hallható.
A dohogó, zakatolós témája révén sokszor tartják a heavy metal és a punk egyik előfutáraként is. A dal népszerű darabja volt a Led Zeppelin-koncerteknek, a Heartbreaker
mellett ez volt az egyetlen szám, amelyet minden turnésorozaton
legalább egyszer eljátszottak. Általában koncertnyitóként, vagy a
ráadásban adták elő.
A szám egy Jimmy Page által játszott gitár riffből alakult ki, míg az
együttes többi tagja ehhez rakta hozzá saját ötleteit. Az énekes Robert Plant
nem kaphatott dalszerzési jóváírást egy korábbi, érvényben lévő
lemezszerződése miatt, ezért csak az együttes másik három tagjának a
neve van feltüntetve a szerzők között. Az együttes az első album rögzítésekor, 1968 októberében vette fel a londoni Olympic Studiosban. John Paul Jones basszusgitáros később a riffek riffjének nevezte Page fő témáját.
Eredeti nevén Trinidad
Lopez Dallasban született szerény körülmények között élő mexikói bevándorlók gyermekeként. Eleinte aprópénzért
utcasarkokon szórakoztatta a járókelőket, azután a családi zenekarban,
majd klubokban lépett fel, repertoárja sajátos, latinos klasszikus és
folk dalokból alakult ki.
Egy alkalommal hallotta műsorát Frank Sinatra, és beajánlotta őt
saját lemezkiadója producerének, aki egy klubban készített
vele felvételeket, amelyek 1963-ban jelentek meg lemezen. Az album
második lett az amerikai sikerlistán. Trini Lopez óriási sikerrel énekelte a La Bambát és a Guantanamera című örökzöldet, műsorára tűzte a nagy rock and roll-sztárok legsikeresebb dalait, egyebek között a Kansas Cityt is.
A hatvanas években kezdett filmezni, szerepet kapott A piszkos tizenkettőben (1967). A hetvenes évek második felétől már főleg vendéglátózott, bár lemezei továbbra is folyamatosan megjelentek. Trini Lopezt beválasztották a Las Vegas Legends Hall of Fame tagjai
közé, Frank Sinatra, Dean Martin, Nat "King" Cole, Kenny Rogers és mások
mellé. Helyet követelt magának a latin zene halhatatlanjai között is. Az 1960-as évek után már ritkán került fel a slágerlistákra, de az
általa tervezett, 1964 és 1971 között gyártott Gibson Trini
Lopez-gitárok váratlanul kedvenc hangszerei lettek olyan rocksztároknak,
mint Dave Grohl vagy Noel Gallagher.
1973-ban, először sikerült egy nőnek, hogy az igazán férfias rock zene
világában több sikeres dallal listára kerüljön.
Suzi Quatro, az anyja
révén magyar gyökerekkel rendelkező amerikai énekesnő, már hétévesen
apja zenekarában zenél, majd a Beatlest látva, nővéreivel lányegyüttest
alakít. Bár zongorát és dobot tanult, de mégis az apjától kapott Fender
basszus gitárja lett, ami meghatározta későbbi zenei munkáit.
Saját
zenekart alakít, amelynek kezdeti energikus és dübörgő számait, később
felváltják a dallamos európai stílushoz igazodó sláger zenék.
A 60-as évek magyar beat korszakának méltatlanul elfeledett együttese
volt a Juventus. Többnyire kísérő zenekarként játszottak, de voltak
sikeres saját számaik is. Kiváló zenészek, (Tátrai, Kékessy, Pápai
Faragó) , fordultak meg az évek során a zenekarban, de igazi átütő
sikert csak 68-72 közötti időszakban értek el.
Az 1970-es év mementója
is lehetett volna az igazi nagy slagerük, a Véget ért egy fejezet, mivel
ebben az évben szinte teljesen kicserélődött az együttes.
Azt mondják, ha két nagy zenész találkozik, akkor abból vagy
hangszertörés lesz vagy egy kiváló zene születik. Amikor 1981-ben az
angol Jon Anderson, szövegiró és instrumentális zenész, találkozik egy
studióban Vangelis görög zeneszerzővel, akkor négy sikeres album
született kiváló zenékkel, köztük az I'll Find My Way Home-al, ami több
héten át vezette a listákat.
Jon Anderson angol zenész, kíváló muzsikus, az angol progresszív rock
zenekar a Yes szólistája volt mielőtt duot alakítottak Vangelis-szel.
Vangelis szintén a görög progresszív rock zenekar, az Aphrodites Child
szólistája volt, ahol már sikereket ért el a műfajban. Közös munkájuk
négy kiváló albumot adott a könnyűzenének, és olyan slágerek találhatóak
rajta, mint az I'll Find My Way Home.
