1973-es évben az LGT albuma, a Bummm!, meghozza az igazi sikert az
együttesnek, melyet az is garantált, hogy a legjobb zenészek ekkor
kerültek egy csapatba.
Laux és Presser mellé Somló Tamás ekkor került az
együttesbe, és a később diszidáló Barta Tamás még játszik ezen az
albumon, melynek szővegét, mint megannyi másikét, a felvidéki Adamis
Anna irta.
Az albumot Barta diszidálása után, büntetésből betiltották,
elég kevés példány került forgalomba, igy a lemezgyüjtők kőrében nagyon
keresett darab lett. Az Ő még most csak 14 dal klippjét csak a
rendszerváltás után tették játszhatóvá, igy betekintést engedve a korai
televiziózás hőskorának kezdetleges zenei klippkészitési technikájába.
Ez a dal volt az első sinthy-pop szám, amely felkerült a zenei sikerlistákra. A megjelenése évében teljesen újnak és szokatlannak számított a zenéje, és külön táncot is koreografáltak neki. A dal több TV műsor és reklám zenei betétje lett, és a hetvenes évek zenéjének egyik elmaradhatatlan alap darabja.
Hot Butter egy amerikai instrumentális zenekar volt, melynek vezetője és orgonístája Stan Free volt. Ők voltak akik 1972-ben ismertté tették, az eredetileg 1969-ben Gershon Kingsley által Moog szintetizátorra írt zenekari számot, a "Popcorn"-t.
A dal a Pink Floyd kilencedik albuma, mely a Dark Side Of The Moon című siker válogatás után megjelent legjobb nagylemezük. A kritikusok a világ 50 legjobb albuma közé választották 1998-ban. A dal érdekessége, hogy az 1975-ös stúdió felvételek közben megjelent az együttesből 1969-ben mentális problémái miatt eltanácsolt Syd Barrett, és bár nem játszott a felvételen, de néhány instrukciót adott a rövid ott tartózkodása alatt, így az ő kéznyomát is megörökítették a lemezen.
A Wish You Were Here az egyik legrészletesebben kidolgozott albumborítóval jelent meg. A borító alapgondolatát a valós érzéseik elpalástolása, a
„megégéstől” való félelem inspirálta – ezért látunk két kezet fogó
üzletembert, akik közül az egyik lángol. A két
üzletembert kaszkadőrök alakították, az egyikük az öltöny alatt tűzálló
öltözetben, a fejét a paróka alatt sisak védte. A fénykép a Warner Bros.
Stúdió udvarán készült – a szél az utolsó pillanatban váratlanul
megfordult, az egyik kaszkadőr szemébe fújva a lángot, akinek le is
égett a bajsza. Ekkor helyet cseréltek (bal kézzel is fogtak aztán
kezet), és a képet megtükrözve nyomtatták ki.
A dal Rod Stewart azonos című, tizennegyedik stúdióalbumán jelent meg, aminek négy dala is a TOP10-ben szerepelt, többek között ez a címadó szám is.
Roderick David „Rod” Stewart, a brit könnyűzene kiválósága, aki az 1960-as években kezdte pályafutását, és a mai napig aktív. 2016-ban a Brit Korona Lovagja címet kapta II.Erzsébettől születésnapja alkalmából.
Az ötvenes években, mivel tehetséges labdarúgó volt, így ezen a pályán próbált sikereket elérni, és kíméletlen céltudatosságával az iskolai csapat kapitánya lett. A család életében a sport mellett a zene is nagy szerepet játszott. Amikor a teenager Rod megismerte és koncerten látta a rock and roll klasszikusait, akkor ezek az élmények arra ösztönözték, hogy 1959-ben egy apjától kapott gitárral elindult a zenei élet rögös útján. Több együttesben próbálkozott, majd 1969-ig a Jeff Beck Group
vokalistája volt. Ezután szóló karriert kezdett, ami meghozta neki a hírnevet az
egész világon. Jellegzetes érces hangja a zenei munkásságának védjegye
lett, amit a dalszerzők gyakran kihasználtak, erre az egyedi hangra írt
dalokkal.
Az 1970-es évek elején divatos pop-rock egyik jeles képviselője volt a Sweet. A Chinn-Chapman szerzőpáros "istállójában" kezdték, ugyanúgy mint Suzi Quatro és a Slade együttes is. Az ő vezényletükkel adták ki a legsikeresebb albumukat a Fanny Adams-ot.
Később már tehernek érezték, hogy csak a slágergyárosokat szolgálják ki, ezért próbáltak a saját zenei ízlésüknek megfelelő zenét összehozni. Ezt nagy kedvvel tették és az örömzenélésnek, egy kocsmázás utáni este a Fox On The Run című sikerszám lett az eredménye.
A dal egyfajta elválás volt a régi sikertörténettől, aminek kovácsai nem ők voltak, hanem korábbi menedzsereik. Végül is 1974-ben ezzel a slágerrel szinte minden sikerlistára felkerültek, és elindultak a saját útjukon.
R.I.P. Steve Priest
Meghalt Steve Priest, a Sweet alapfelállásának basszusgitárosa, aki
az 1968 és 1982 közötti első korszakban végig, megszakítás nélkül a
csapat tagja volt. A zenész 72 éves volt, és az utóbbi időszakban nem
örvendett túl jó egészségi állapotnak, ugyanakkor végig aktív maradt. Az
1997-ben elhunyt Brian Connolly énekes és a 2002-ben elhunyt Mick
Tucker dobos után ő a harmadik ember, aki távozott közülünk a zenekar
eredeti négyeséből, amelyből immáron csak Andy Scott gitáros van
életben.
A Sweetnek bizonyosan nem tett jót, hogy a tagok a '80-as évek
közepétől kezdve különböző verziókban mozgó haknicsapatok élén hordták
szét az örökséget (2008 óta maga Priest is működtetett egy Steve
Priest's Sweet nevű mutációt), de az alapfelállás és az első korszak
óriási hatást gyakorolt a későbbi generációkra a Mötley Crüe-től a Quiet
Rioton át egészen a Guns N' Rosesig. Nevükhöz olyan örökzöldek
fűződnek, mint a Block Buster!, a The Ballroom Blitz vagy a Fox On The
Run.
Az 1973-as Band on the Run a Paul McCartney and Wings
nagylemeze. Ez volt a Wings harmadik, egyben legsikeresebb albuma. Ezt
tartják McCartney legjobb Beatles utáni albumának. 1974 legeladottabb
lemeze lett az Egyesült Királyságban és Ausztráliában. A dal egy különleges keveréke a folk, rock és funk zenének, amely Paul leghosszabb kislemez felvétele. Az eredeti dal több mint 5 perces, amely kilóg a szokványos McCartney dalok sorából.
2000-ben a Q magazin a 75. helyre helyezte a Minden idők 100 legnagyobb brit albuma listán, míg a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albuma listáján a 418. lett. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
Az 1965-os dal, a hatvanas évek mega-slágere volt, melyet John Philips énekes-szerző írt. A szám zenei hangzásában, az akkortájt divatos beat zenei dallamvilág köszön vissza, vegyítve az amerikai folk zenével. A dal a kaliforniai életérzéstől átfűtve, az akkor kibontakozó hippi mozgalom egyik zászlós dala lett.
A The Mamas and the Papas 1965-71 közötti években népszerű amerikai folk-rock együttes volt. 1965-ben alakította meg Los Angelesben egy házaspár, John és Michaelle Philips és Dany Doherty. Később csatlakozott hozzájuk Cass Eliot énekesnő. Az együttes rövid működése alatt 5 stúdió albumot adott ki mintegy 40 millió!! példányban. Természetesen ők is ott vannak a Rock and Roll Hírességek Csarnokában.
1962-ben
egy amerikai folkzenész, Billy Roberts, szerezte a dalt, amelyet utána
több mint százan feldolgoztak, és amelyek közül a Deep Purple és Jimi
Hendrix átirata volt a legsikeresebb. Magyarországon Hoboék előadásában a
legismertebb.
Az eredetileg pergőbb ritmusú számot a hatvanas
évek végén egy lassúbb bluesos ritmusra írták át, amelyet 1966-ban Jimi
Hendrix is átvett. Jimi egyik legsikeresebb dala lett, és szinte
minden koncertjén beugró számként játszotta, 1969-ben a Woodstocki
fesztivál zárószáma volt.
1967 - " a fények kialudtak Massachusetts-ben", mert mindenki San
Francisco-ba igyekezett. Igy szólt a tréfás magyarázata a dal
inspirációjáról a Gibb fivéreknek, akik szerint ezzel a dallal egy anti
himnuszát irták meg a San Francisco-i hippi festivál "flower power"
ideájának.
Az ausztrál Bee Gees ezzel a számmal robbant be a 60-as évek
britt pop legendái kőzé. A Massachusetts szinte a világ ősszes
országában a listák első helyére ugrott. A korabeli házibulik
elmaradhatatlan lassú számai kőzül talán a legtöbbet játszott dal volt.
Sok szerelem indult és pecsételődőtt meg ezzel a számmal.