Az 1969 nyarának nagy slágere volt a dal, amely a spanyol tengerpart táncklubjaiból indult, de meghódította egész Európát. Könnyed, karibi ritmusokat használó dal, egy szerelmes vallomás az imádott nőnek, ahol a hátteret a nyári tengerpart hangulata adja. A dal több hétig szerepelt a sláger listák TOP10-ében. 1980-ban a slágert ismét elővették, és az Ottawan nevű diszkó duó ismét a slágerlista élén állt meg a dallal.
A Los Diablos népszerű spanyol együttes volt a hetvenes években, de igazi nagy slágere csak egy született, amellyel nyomott hagyott az európai pop zenében.
Az 1969-es dal az együttes Santana című bemutatkozó albumán szerepelt először. Az eredeti szerző Clarence "Sonny" Henry jazz gitáros volt, akinek 1967-es Bobo Motion című albumán jelent meg. A Santana zenei sikeréhez és nemzetközi elismeréséhez ez a dal nagymértékben hozzájárult. Későbbi válogatás albumukon is megjelent vendég előadókkal. A szerzeményt óriási sikerrel adták elő az 1969-es Woodstocki fesztiválon, ahol szintén az esemény egyik emlékezetes játékát nyújtották.
Az ifjú Santana tizenöt évesen kezdett gitározni. Zenéjére a
legnagyobb hatást a latin kultúra gyakorolta. 1967-ben az Egyesült
Államok nyugati partjára, San Franciscóba költöztek. Már a költözés
évében tagja lett az Azteca nevű zenekarnak. Az 1960-as évek végén vált ismertté csapatával, a Santana Blues Band együttessel. 1982-ben és 2008-ban 300 ezer ember előtt koncertezett. Santana
latin zenei hatásait ötvözte a west coast rockkal, így már a kifejezés
feltalálása előtt is "fusion" zenészként működött. 1972-ben Santana John McLaughlin példáját követve spirituális jazz-fusion
irányba indult el. 1976-tól kommersz rock- és tánczenei elemeket
belesző dalaiba, ami máig védjegyévé számít. Santana nagyon letisztult és
szenvedélyes gitáros, gitárjával olyan feszültséget képes teremteni,
mint kevesen. Hangzása egyedi, játéka különös kifejezőerővel bír.
Az angol Sweet rock együttes, 1968-as alakulása után, kezdetben blues, majd főleg az amerikai
stílusú rágógumi zenét játszotta, kisebb-nagyobb sikerrel. 1973-ban az
új menedzser, a irányzatnak megfelelően. alaposan átalakította a színpadi megjelenésüket, a dalaikat.
A
Slade-hez hasonló kosztümökben léptek fel és a fiatalos, tombolós hard
rock zenéjükkel, 1973-74 között több számukkal is, eljutottak a listák
élére. Az 1974-es Teenage Rampage című daluk is ebből a sikeres
időszakból származik.
1966 - a Hollywoodi RCA stúdióban már feljátszásra készen állt egy Keith
Richard által irt zene, aminek különlegessége, egy Brian Jones által
kreált , szitarral játszott szóló betét volt, de a szöveg még váratott
magára . Két nappal később Mick Jagger, egy éjszaka olvasott James Joyce
regény hatására megírja a Paint It Black erősen depressziót és
kétségbeesést sugalló szövegét . A dal az album sikerszáma lett, a
listák első helyét is elfoglalva.
Az Aftermath a The Rolling Stones negyedik (az USA-ban hatodik) albuma, amely 1966-ban jelent meg. Az album igazi művészi áttörést jelentett számukra, mert ez volt első albumuk, amelynek minden dalát Mick Jagger és Keith Richards írta.
Külön figyelmet érdemel a zenei kísérletezés; Brian Jones – talán George Harrison szitárjátékának hatására – több különleges hangszeren játszik, például szitáron Paint It Black, cimbalmon a Lady Jane és az I Am Waiting, valamint marimbán az Under My Thumb című dalon. Az Aftermath kulcsfontosságú album volt abban a folyamatban, melynek során a Jagger-Richards szerzőpáros méltó ellenfele lett a Lennon–McCartney szerzőpárosnak és Bob Dylannek, a Rolling Stones pedig egy művészileg kreatív zenekarrá vált.
1983 nagy slágere volt a dal, mely az 1981-es dél-londoni Brixtonban
kitört lázadás eseményeinek apropóján született. Maga Eddy Grant is
ebből, a karibi menekültek által lakott, kerületből származott, és
saját bőrén érezte az ott lakók kiszolgáltatottságát. Electric reggae
néven is emlegetik a számot, jellegzetes karibi rock stílusa alapján.
Eddy Grant angol zenész sikeres pályafutása akkor kezdődött amikor 1965-benhárom középiskolás barátjával, megalakította az Equals együttest. 1960-as évek
British inváziója megteremti a beat zenét a rock and roll mellett. Ezt a
két zenei vonulatot ötvözve írja meg Grant, 1968 májusának nagy
slágerét a Baby Come Back-t. Több hétig szerepel a listákon , számtalan
feldolgozása születik , maga Grant is többször kiadja , a korabeli
házibulik kötelező eleme volt , de szívesen veszik elő a mai DJ- k is.
Az 1969-es dal abban az időben lett sláger, amikor a rágógumi zene hódított a pop zenében. Ugyanabban az évben jelent meg amikor az Archies mega slágere a Sugar, Sugar, sőt a két dalt ugyanaz a vokalista énekelte, az amerikai Ron Dante. Dante végig asszisztálta a Cuff Links első bemutatkozó albumát, amelyen több népszerű dal is született, többek között a Tracy.
A Cuff Links egy amerikai pop együttes volt, amely képzett stúdió zenészekből alakult, de csak egy-egy koncert körút erejéig. Főleg az album dalait népszerűsítendő léptek fel, de szerepeltek TV show-kban is mint házigazdák. A rágógumi zene lecsengése után, az együttes is szétszéledt, maga után hagyva pár örök életű slágert.
1967-ben, miután a barátnőjétől ajándékba kapott egy szatén ágyneműt,
írta meg a Justin Hayward, a Moody Blues együttes énekese, ezt a dalt,
mely az egyoldalú, viszonzatlan szerelméről szól.
A 60-as évek
végének, nálunk méltatlanul kevésbé ismert, angol zenekara a Moody Blues
együttes, akik 1964-ben alakultak és a Beatles-szel együtt csinálták
végig az 1964-es amerikai koncert körutat. Kiválóan képzett zenészek,
mesterien megalkotott, klasszikusba hajló dalok, melyek alapján méltán
szavazták be őket 2018-ban a Rock 'n' Roll Hírességek Csarnokába.
Amikor az angol Mungo Jerry, 1970 májusában egy üres whiskys üveget
fújva , dob nélkül, gitárral, bendzsoval és pianinoval fellépett az
angliai Hollywood Music fesztiválon, olyan nagyságok után mint a Black
Sabbath , Free, Traffic, és előadták az előző napon lemezre vett
dalukat, akkor a közönség hisztérikus tetszését nyilvánította, és
többször is színpadra kellett állniuk. A dal egy heten belül a világ
összes országában sláger lett és hetekig a listák élen állt.
A Mungo Jerry egy 1967-ben alapított brit popegyüttes.
Előadásmódjuk egyesítette a jazz, a blues és az amerikai népzene
stílusát. Nevüket egy irodalmi műből kölcsönözték (T. S. Eliot Macskák könyve c. kötete egyik darabjának címe: Mungojerrie and Rumpelteazer, magyarul Vásottkarom és Enyvestalp).
Első igazi slágerük az 1970-es In the summertime,
amely több országban is listavezető volt. Az együttes is erről a dalról
nevezte el debütáló nagylemezét. 1971-ben feloszlottak, de Ray már a
következő évben újjászervezte a zenekart. Ez a formáció 1980-ig
működött. Az együttesnek összesen huszonegy nagylemeze jelent meg.
Az 1968-as dal Dave Dee személyes kedvence volt, mert a gyerekkori élményeit eleveníti fel a dalban, amely az 50-es évekbeli Sohoról, a csillogás mellett, a prostituáltak és a bűnözők világáról szól. Igazi lábmozgató zene volt a korabeli partikon ez az 1967-es dal, amely az
együttes legsikeresebb számai közé tartozott. A hosszú nevű együttest
csak DDBMT-ként említették, mert a tagok neveiből alkotott zenekarnév a
felkonferáláskor túl hosszúnak bizonyult.
A 60-as évek elején, egy észak-angliai városban, egy ex-rendőr négy
barátjával úgy dönt együttest alakít Bostons néven. Az öt fiú eleinte
mérsékelt sikerrel szerepelt, főleg klubokban, de 1966-ban egy sikeres
producer munkája nyomán az egész világ megismeri őket. Mivel túl
semmitmondónak találták az eredeti Bostons nevet, ezt megváltoztatva,
egy érdekesebb nevet vettek fel, ami a sajátjukból álló névsor volt. Az
azonos című albumuk Angliában azonnal sláger lett. 1966-69 között 9
alkalommal szerepeltek a TOP10-ben dalaikkal.
Az 1970-es dal, a kritikusok véleménye szerint egy igazi Little Richard ízű dal, mely a legsikeresebb CCR albumon, a Pendulumon jelent meg. Az album különlegessége a többi CCR albummal szemben, hogy míg azokban túlnyomóan a gitárra írt dalok szerepelnek, ezen a lemezen, a billentyűs és fúvos hangszerek, szinte minden dalukban megjelennek.
Ez volt az utolsó olyan lemezük, amin Tom Fogerty is szerepelt. A felvételeket a San Franciscói Wally Heider Stúdióban vették fel egy hónap alatt, ami szokatlanul hosszú volt a korábbi albumokhoz képest. Az album valamennyi számát John Fogerty írta, és a saxofon szólókat is ő játszotta fel az albumra.
1970-ben, amikor megjelent a Badfinger angol együttes előadásában egy
dal, a Without You, akkor Paul McCartney csak annyit mondott, hogy ez,
"the killer song of all time".
Egy nagyon szomorú ballada, melyet közel
180 előadó dolgozott fel, és talán a világ összes nyelvére
lefordítottak. Egy szerelmi csalódás apropóján írta a szerzőpáros Ham
and Even, akik a sors furcsa fintoraként, közösen lettek öngyilkosok
pénzügyi problémáik miatt. R.I.P.
1968-ban a Beatles létrehozza az Apple Records-ot, mely kizárólagosan az
együttes számait adta ki és egyfajta védjegye lett a négy fiúnak.
1970-ben a Beatles feloszlik, és az Apple Records, az akkor már saját
utakon járó tagok zenéje mellett, próbálta kiváló zenészek munkáit is
kiadni. Az első együttes akit méltónak tartottak erre, az angol
Badfinger rockzenekar volt.
1964-ben elkészült az első olyan mozifilm, amely egy népszerű
zenekarról, egy sikeres albumról és az album készítése idején megélt
élményeikről szólt. Természetesen az album sikeres dalai és az őrjöngő
rajongók adták a film hátterét, amely abban az időben egy
polgárpukkasztó jelenség volt. A korábbi koncerteket illedelmesen,
habos-babos hangulatban végignéző közönség kiabálva, ugrálva és néha
sírva adta magát át az új és szokatlan hangzásnak és ritmusnak.
A dal az 1964-es A Hard Day's Night című albumuk egyik sikerszáma volt,
amely zenéjében és szövegében a Beatles korai munkásságát jellemezte.
Nem véletlen, hogy a dal lábmozgató ritmusa, a szívhez szóló szöveggel
párosulva, extázis könnyeket csalt a lányok szemébe. Természetesen ez a
szerzeményük is megjárta a slágerlisták csúcsát, mint ahogy az album
valamennyi dala. Ez volt az az év, amikor a slágerlistán az első 5
helyet Beatles szám foglalta el.
Az 1972-es Lazy című szerzeményük egy igazi hard-rock klasszikus, melyben az együttes minden tagja megcsillantotta zenei vituózitását. A Guitar World című neves zenei szaklap olvasói, a "Lazy"-ben elhangzó gitár játékot, minden idők 50 legjobb gitárszólója közé választották.
A Deep Purple talán legsikeresebb albuma az 1972-es Machine Head című LP volt. Az albumot 1971 decemberében, a montreuxi Grand Hotelben vették fel, a Rolling Stones Mobile Studio segítségével. Még ez év májusában volt a híres Montreauxi Jazz Fesztivál, ahol olyan neves együttesekkel léptek fel, mint a Black Sabbath, Pink Floyd és Led Zeppelin. Sokan fontos mérföldkőnek tartják a heavy metal kialakulásában ezt az albumukat. Ez az a Deep Purple album, melyen több olyan klasszikus szám szerepel, amelyek a heavy-metal zene klasszikusaivá váltak. A lemez a megjelenése után több országban az eladási listák élére került.
1966, az amerikai sikerlistákon az első helyre kerül a Monkees super
group dala a Last Train to Clarksville. A Monkeest az amerikai zeneipar a
Beatles sikereinek ellensúlyozására hozta létre.
Miután megjelent a
Beatles Paperback Writer cimű lemeze, a Monkees kiadott egy hangzásában
nagyon hasonló számot, ez volt a Last Train To Clarksville.
Egy fiú
telefonbeszélgetése a szerelmével arról, hogy szeretné még látni mielőtt
elindul Clarksville-ből. "..és nem tudom, hogy hazatérek-e még" sora
közvetetten a vietnámi háborúba indulók utolsó üzeneteként hangzik.
Amikor 1964-ben az északír Them együttes megjelenteti az Gloria című dalát , akkor olyan kiváló zenészek játszanak a zenekarban,
mint Van Morrison vokalista és zeneszerző, Jimmy Page a LED Zeppelin
gitárvirtuóza, Andy White aki több BEATLES szám stúdió felvételén Ringot
helyettesítette és nem utolsó sorban Phil Coulter Grammy-díjas
zongorista.
A szám 1964-ben, mikor a BEATLES uralta a lemezpiacot, a
listák élére került mind az angol mind az amerikai területen.Van Morrison mindössze 18 éves volt mikor a dalt írta, és ez felkerült az első lemezükre is. Egyszerű három akkordos gitárszólama a gitár iskolák leckéjében is ott található.