Az 1963-as amerikai slágert az idők során számos alkalommal feldolgozták neves előadók. Talán a legnépszerűbb a Searchers együttes feldolgozása volt 1964-ben. Az 1977-es Smokie verzió a hetvenes diszkó korszak egyik kedvelt zeneszáma volt.
A Smokie kiváló zenészekből álló együttes volt, és a lemezeiken főleg régi nagy slágereket dolgoztak fel a kor dallam és hangzásvilágának megfelelő tálalásban. Nagyon sikeres cover albumokat adtak ki, melyeket külön session nevekkel láttak el.
A Good Times, Bad Times a Led Zeppelin 1969-es Led Zeppelin című, debütáló albumának nyitódala, és mint ilyen, meghatározó jelentőségű a zenekar kezdeti megítélése szempontjából.
Sok újságíró tartja a rocktörténet egyik legstílusosabb karrierindító dalának.
Jellegzetes, kemény hangzású dal, amit az album megjelenése után
kislemezen is kiadtak az Egyesült Államokban.
Jimmy Page, a dal felvételekor a stúdióban több helyen mikrofonokat helyezett el, hogy az élő előadáshoz hasonló élményt érjen el. A dalban John Bonham dobos egy lábdobon
tette, amit mások a két lábgépes vagy két lábdobos összeállítással. Page szerint: „emberfeletti, amikor rájössz, hogy ő nem két
lábdobbal játszik. Az emberek ekkor kezdték igazán megérteni, mi is
tette őt olyan különlegessé.” Paul Jones szerint ebben a számban van az egyik legnehezebb basszusfutam, amit valaha írt.
A dal az Illés ötödik Add a kezed című albumán jelent meg 1972-ben. Az album az Illések és pofonok után talán a legjobb Illés album. A kor amiben született nem a szabadságot és tenni akarást támogatta. Az 1968–as prágai tavasz
leverése egyértelműen jelezte a kornak, hogy melyek azok a határok,
amiket a rendszer nem enged átlépni.
A politika bekeményített. Ez a változás természetesen érintette az Illés-együttes zenei
tevékenységét is.
A beat-jelenséget is megpróbálta háttérbe szorítani a hatalom, ennek
következtében az Illés-zenekart is elérték a mondvacsinált vádak.
1972-ben már láthatóak az Illés-együttesben a kifáradás jelei, kislemezük nem jelent meg, a megjelenő nagylemez is búcsúra utal: Nehéz várni, A szó veszélyes fegyver, Jelbeszéd. Szörényi Levente
is energiái nagy részét a filmzenék komponálására fordította. Az
együttesen belül feszültek az ellentétek: Szörényi Levente a zenei
korlátait akarta kiterjeszteni, szólólemezével kezdett foglalkozni,
Bródy az alkotói közösséget akarta megmenteni. (így született meg a KITT
Egylet (Koncz–Illés–Tolcsvay és a Trió) 1973 elején). Még 1972-ben Sándor Pál egy rövidfilmet is készített róluk, Add a kezed címmel.
A dal a Steve Miller Band amerikai rock együttes 1982-es albumáról való, amely nagyon népszerű dala volt a nyolcvanas diszkóknak. A dalt a szerző 60-as évekbeli élményei ihlették, amikor több alkalommal találkozott Diana Rossal. A dal az USA-ban több hétig vezette a slágerlistát, és nagyon népszerű volt a TV állomások műsoraiban a dalból készült videoklip is.
Az együttes Californiában alakult 1966-ban, és a hetvenes évekig a klasszikus rock műfajában dolgoztak. Sikereket csak 1974-78 között értek el , de akkor beírták magukat a rock történetbe. A nyolcvanas évek elején szintén sikeres albumokat adtak ki, egy kicsit elmozdulva a pop műfaj irányába. Ők is bekerültek a munkásságuk alapján a Rock Hírességek Csarnokába.
A dal a nagysikerű Bud Spencer film, a Különben dühbe jövünk zenei anyagában szerepelt. Ez a film volt Bud Spencer és Terence Hill magyarországi mozikban legelsőnek bemutatott közös filmje, a maga idejében hatalmas
sikere volt, heteken keresztül telt házakkal vetítették a mozikban.
Guido és Maurizio de Angelis egy olasz testvérpár, akik előadóművészekként és zeneszerzőként váltak közismertté. Ismerhetjük Oliver Onions néven is, melyet lemezeik és CD-ik egy részén használtak, mint studió zenészek. Néhány spagettiwestern filmzenéjét is Angelisék szerezték.
A dal a Kiss amerikai hard-rock együttes 1979-es slágere, amely a hetvenes évek végének divatos disco stílusában született, természetesen az együttes stílusának megfelelő kemény ritmusban. A megjelenését nagy vita előzte meg az együttesen belül, mivel nem szerették volna, ha ez a fajta discos kirándulás az együttes kemény rock-punk stílusán csorbát ejtett volna. Végül a menedzser nyomására beleegyeztek és nem bánták meg, mert többszörös platina lett a dalból.
A Kiss hard-rock együttes New Yorkban alakult 1973-ban, és a korai hetvenes években, mint keményvonalas punk együttes zenélt. Könnyen felismerhetők az arcfestésükről és a fellépőruhájukról, amely védjegyükké vált az évek folyamán. Saját egyedi stílusukkal hatalmas rajongótábort tudhattak maguk mögött, és nagyon látványos koncerteket tartottak, ahol a rock együttesek körében később népszerű, tűzijáték és fénytechnika újszerű alkalmazása az ő úttörő munkájuk eredménye volt.
Az együttes fénykorát az 1970-es évek
közepén és végén élte, elsősorban show-szerű koncertjeiknek
köszönhetően, amelyeknek többek között részét képezte a pirotechnikai
elemek használata, a vérköpés, tűzfúvás, 12 méter magasra felemelkedő
dobok, vagy a gitárból kilövellő rakéták.
1973-ban kiutaztak Nagy-Britanniába, ahol tévéműsorban szerepeltek, koncerteztek és lemezfelvételeket készítettek. 1974-ben ezt egy három hónapos amerikai turné fejelte meg, ami szédítő sikerekkel kecsegtetett: Jimmy Miller, a Rolling Stones impresszáriója karolta fel egy új, angol nyelvű lemeztervüket.
A munkálatok azonban végül félbeszakadtak – a Magyar Népköztársaság letiltotta a lemez kiadását – ráadásul Barta Tamás úgy döntött, hogy nem tér haza, és kint épít karriert. Helyettesítésére a Generálból érkezett Karácsony János, és már az ő közreműködésével készült az 1975-ben megjelent negyedik album, a Mindig magasabbra. A címadó dal mellett az album legismertebb dalai az alábbiak: Szólj rám, ha hangosan énekelek, Neked írom a dalt, Álomarcú lány, Egy elfelejtett szó.
A dal az Omega 6. albumon jelent meg, amely már egy kiforrott zenei anyaga volt az együttesnek. A szám eredeti, 5’26’’-es rádiófelvétele 1986-ban, a Komjáthy György rádiós műsorvezető által összeállított Töltsön egy órát kedvenceivel! c. nagylemez válogatáson jelent meg. Ez nemcsak hosszában különbözik a nagylemez verziótól, teljesen más felvétel.
A rádió műsoraiban rendszeresen játszották nagy sikerrel. Ezen a lemezen már minden dalt Kóbor János énekelt fel és nagy szerepet kapott a szintetizátor.
Az 1970-es Deep Purple in Rock című albumukon jelent meg. A dal az album utolsó dala, hosszú improvizációs résszel, amelyben az együttes minden tagja kapott lehetőséget egy kis öröm zenére.
Az album felkerült a rock zenei kritikusok által szerkesztett " 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz " nevű listára. A Child in Time és a Speed King című dalok mellett a legismertebb dal az albumon a Hard Lovin' Man című számuk.
1973 - három holland telefonos operátor lány, mellesleg testvérek, egy
hétvégi buli után úgy döntöttek, hogy együttest alakítanak.
A Pussycat
együttes két, nem túl sikeres év után, végre az európai listák élére
kerül egy holland szerző által irt folk dallal, melyet a Bee Gees
1969-es Massachusets cimü dala inspirált.
Az 1975-78 közötti időszakban több világslágert jegyeztek, és ezzel beírták magukat a romantikus pop történetébe. Ezek közé tartozik a Georgie című ballada, mely szintén a sláger listákra került, egy szomorú szerelmes visszaemlékezés egy dalra, amely oly sokat jelentett valamikor.
Ez az 1968-as Beatles dal volt az amelyiket John Lennon legjobban utálta. Bár Lennon-McCartney számként jegyzik, de inkább McCartney volt aki erőltette, hogy ezt az egyszerű stúdió örömzenét felvegyék, a White album néven ismert, The Beatles című válogatás albumra. A dal egy jamaicai zenész, Jimmy Scott egyik népszerű refrénjét használja, amiből kisebb plágium per is keletkezett, és amit végül a Beatles megnyert. 1996-ban kiadott Beatles Anthology 3. című válogatáson Scott konga játéka is bekerült a felvételbe.
Annál inkább kapóra jött a dal a Marmalade nevű angol pop együttesnek, akik azonnal felvették kislemez változatban és olyan jól sikerült, hogy nemcsak a listákra került fel, hanem külön TV-show is készült belőle.
Az
együttes 1961-ben alakult, de csak 1966-tól viseli a Marmalade nevet,
sikereiket 1968-72 között érték el, a Beatles feldolgozásaik nagyon
népszerűek voltak, többek között az Ob la di, Ob la da, melyet John
Lennon a leginkább utált a saját számaik közül.
Az 1982-es dal alcíme Hallelujah I'm on Fire. Ez egy rock istentisztelet, melyet Noddy Holder vérfagyasztó hangja tesz még misztikusabbá. Sodró ritmusú igazi rock and roll dal, mely a Slade utolsó nagy slágere volt. A hetvenes évek végének sztár együttese, ekkor már kikopott a 80-as években kezdődő elektromos zene uralta diszkó világából.
1972-ben, egy londoni klubban egy amerikai zenei menedzser felfigyelt,
egy agresszív stílusban, szabadszájú dalokat játszó, 1966-ban alakult
skinhead együttesre, és vérfagyasztó hangú énekesére. Mivel pénzt látott
a zenekarban, szerződést kötött velük. A korábbi skinhead külsőségeket
lecserélték, hajukat megnövesztették, selyem-bársony ruhákba öltöztek,
így próbálták selyempapírba csomagolni a vad, lendületes számokat és
Noddy Holder vérfagyasztó hangját. Abszolút közönségsiker lett a
zenéjük, 1972-74 között hat #1 kislemez, és két #1 album született. Az
USA lemezpiacra csak 1984-ben törtek be, többek között a Run Runaway
című dallal.
Tony Burrows volt az az énekes, aki négy különböző együttesben, négy nagy slágert énekelt. Mindegyik egyslágeres együttes volt, mégis mind bekerült, ennek az évjáratnak az örök életű dalai közé. Ez a dal is ezek közé tartozott, és 1970-es megjelenésekor 4 hétig vezette a listákat.
Az Edison Lighthouse, egy 1969-ben alakult angol pop együttes volt. Tipikusan egy slágeres együttes, amelynek tagjai stúdió zenészek voltak, és sokáig a siker árnyékában játszottak. Ez a daluk volt az egyetlen nagy slágerük, amellyel kiléptek az ismeretlenségből, és beírták magukat a pop történelembe.