Az Abbey Road a Beatles legsikeresebb albuma. 1969-ben adták ki
először, és akkor az angol listát 83, az amerikait 81 heten át vezette. A
legkiforrottabb rocklemez, amely a nevét a lemez stúdióról kapta, ahol
1970-ig csak a Beatles számait vették lemezre. Csaknem minden dala
külön-külön is a top10-ben szerepelt, méltó befejezése volt egy sikeres
korszaknak. Sajnos ez volt az utolsó együtt felvett albumuk, bár nem ez
jelent meg utoljára , hanem a Let It Be, amit még korábban vettek fel.
George Harrison 1968 szeptemberében, a The Beatles album felvételei közben kezdte a "Something" írását. Egy zongorán próbálkozott a dallammal, miközben a szomszéd stúdióban Paul McCartney
dolgozott. A kezdő sort barátja James Taylor, Something in the Way She Moves című számából vette. A dalt Harrison Ray Charles stílusában képzelte el, amelyet eredetileg felesége Pattie Boyd ihletett. Harrison szerelmes dalaiban az utálások kettősek, vonatkozhatnak egy nőre is, de istenre is. Egy 1976-os Rolling Stone interjúban szerelmes dalairól azt nyilatkozta: "Az összes szerelem az univerzális szerelem egy része. Ha szeretsz egy nőt, akkor ő benne Istent látod."
Az olasz énekesnő karrierje 1963-ban indult, amikor egy regionális olasz dalfesztivált megnyert. Ez adta a lehetőséget neki, hogy indulhatott az 1964-es Eurovíziós fesztiválon. Dalával elsöprő sikert aratott, és megszerezte az olaszoknak az első győzelmet a fesztivál történetében. Abban az időben rekordnak számító öt millió példányt adtak el a lemezből.
A dal egy ballada, melyben az énekesnő arról beszél, hogy még nem elég idős ahhoz, hogy szerelmes legyen. Filmes vonatkozása is van a dalnak, mert az 1966-os Dio, Come Ti Amo című könnyfakasztó szerelmes film bevezető betétdala volt. A film főszerepét természetesen a fiatal Gigliola Cinquetti játszotta nagy sikerrel, míg a szereplők között találjuk a fiatal Domenico Modugnot, aki szintén szép zenei karriert futott be.
Az 1972-es Machine Head című albumukat a legjobb driving rock dalok együttesének tartják. Ennek egyik, az együttes zenéjét leginkább jellemző, dala a Pictures of Home. Az albumot a svájci Montreaux egyik szállodájában berendezett stúdióban vették fel pár nap alatt. Ebben az időben égett le, velük szemben a Genfi tó partján álló kaszinó, amelynek szemtanúi voltak. Ennek az élménynek a hatása inspirálta a Smoke on the Water című dalukat, de ott vannak a "képei" a Pictures of Home-ban is.
Ez a dal is egy sodró ritmusú zene, mély lírai szöveggel, a tetején egyedi orgona szólóval, amelyet Jon Lord torzítós Hammondján játszott. Blackmore a gitár riffet, elmondása szerint, egy rövdhullámon hallott, talán "török vagy bolgár", zene nyomán írta. Gillan szövegét a stúdió munkával járó paranoia és az otthon hiánya ihlette. Sajnos ezt a számot koncerten 1994-ig együtt soha nem adták elő, pedig az egyik legjobb hard-rock zenei darabnak számít.
A harmonikus zene és a vokalista Sally Carr jellegzetes hangja és
kellemes megjelenése méltán népszerűvé tette az együttest. A beugró
slágerszámuk az 1970-es Chirpy, chirpy, cheep, cheep hetekig listán volt
a többi slágerükkel együtt. Bár a dalnak semmi mondanivalója, és egy játékos gyerek dal refrénjét vette át, de a popzene erről szól. A vidám, friss zene, Sally hangja és impulzív előadásmódja tette sikeressé.
A Middle of the Road skót pop zenekar, akik a pályafutásukat a hatvanas évek végén latin amerikában kezdték, de hamar visszatértek a kontinensre. Ezt jól tették, mert itt a hetvenes évek elején a táncklubok időszaka volt. Beindult a diszkó korszak, és ez arra ösztönözte a szerzőket, hogy népszerű, fülbemászó és lábmozgató zenéket írjanak. A zenekar ezen a zenei úton indult el, és telitalálat volt minden daluk.
1972-ben, amikor a sikerei csúcsán, az amerikai Creedence CR feloszlott,
az angol lemezpiacon megjelent egy dal a Hollies együttes előadásában ,
amiben visszaköszönt a CCR zenei stílusa, ritmusa és John Fogerty
egyedi énekhangja, amit Allan Clarke kiválóan imitált.
A CCR által játszott swamp rock az amerikai déli államokban népszerű zenei stílus volt, ami az együttes zenei munkáiban erőteljesen érvényesült. A dalt nagyon
sokan feldolgozták , több filmben szerepelt, és napjainkban is gyakran
előkerül a retro csatornákon .
A Rattles német rock együttes, 1962-ben Hamburgban, még a Beatles-szel
egy műsorban szerepelt, de soha nem értek el olyan sikereket mint a négy
gombafejű. Legnagyobb sikerük 1970-ben jelent meg, a The Witch
című dal.
Eredetileg egy 1968-as felvétel, de igazi
sikerét akkor érte el, mikor az együttes új énekesével vették lemezre,
az izraeli származású Edna Bejanaroval, aki igazi boszorkány volt. Az
alkalmazott különleges zenei fordulatok, és hangzások teszik igazán a
psychadelic rock örök életű slágerévé.
Az Omega talán legjobb hagyományos rock lemeze a space-rock utáni korból. Az Arc című 1981-es tizedik nagylemez egy erőteljes stílusváltás volt a korábbi, főleg elektronikus hanghatásokkal manipuláló, lemezükhöz képest. Több dal sláger lett róla, sőt angol nyelvű változata is megjelent.
Az Omega volt a 70-80-as évek együttesei közül az, amelyik leginkább kihasználta a színpadi fény és látványtechnikát. Ebben az időben fergeteges koncerteket adtak, mindig telt ház előtt.
A dal eredeti változata, 1978-ban az amerikai Village People nevű pop csapat előadásában jelent meg. 1992-ben, a Pet Shop Boys nevű britt sinthy-pop együttes készített nagy sikerű feldolgozást belőle. A feldolgozás aktualitását az adta, hogy a keleti blokk és a Szovjetúnió szétesése ekkor már megállíthatatlan volt. A Gorbacsov korszak egyfajta reményt jelentett az összes kommunista országnak a nyugat felé nyitásban. A Go West átirata nem véletlenül hasonlít a Szovjetúnió himnuszára a dallamában, melyet a dalt végigkísérő katonai kórus tesz igazán eredetivé. A dalból készült klippben a vörös Szabadság-szobor felé menetelés, a képi megjelenítése a nyugati demokrácia felé tekintő keleti blokk országainak.
A Pet Shop Boys angol duó, az 1980-as évek végén tűnt fel, és a 90-es évek elején több nagy slágerrel került a lemez listákra és a tánc klubok népszerű előadói lettek.
Az 1968-as Horizont című albumuk zeneileg legkiforrottabb dala volt. A kritikusok nem véletlenül hasonlították össze a Beatles Eleanor Rigby című slágerével, mert mind zenei felépítése és múltba nyúló témaválasztása egyértelműen erre utal.
Az élmény ami a dal témáját adta az volt, hogy az album írása idején Robin, mint szemtanú, átélte a britt vasúttörténet legnagyobb vonat szerencsétlenségét Hither Green mellett. Az 55 halálos áldozatot követelő tragédiának állítanak emléket, egy 1930-as évekbeli autóversenyző, bizonyos Harry Braff, verseny közbeni élményein keresztül.