1984, a könnyűzene világában a zene mellett egyre fontosabbá válik a
szinpadi látvány, a zenei klipp. Talán a rádió volt az utolsó média,
ahol még tisztán a hangok élvezete jelentette a zenei élményt. Ez a
inspirálta az angol Queen együttes Works című LP-jének első számát.
A
szám címét, a szerző, Roger Taylor 3 éves kisfiának a gagyogása adta,
mikor a rádióra rámutatva azt mondogatta: Radio Ca Ca. A kezdeti
kazettákon is ez a cím szerepelt, később a sértő francia jelentés miatt
Radio Ga Ga lett. A zene és a az eredeti video klipp a kritikusok
összes díját megkapta. 1985-ben a Live Aid nevű jótékonysági koncert
siker produkciója lett. A koncertet, először a világon, egyszerre 1,5
milliárd ember látta élőben.
Bonnie Tyler második albuma 1978-ban jelent meg. Rögtön az első dal az It's a Heartache, amely azonnal körbejárta a világot és a toplisták első helyére került.
Ez tekinthető Bonnie első világslágerének, melynek sikere a mai napig
nem halványult. Koncertjein rendszerint énekli.
Az 1970-es évek végén robbant be a popvilágba különleges hangszínével, mely nagyon különlegessé tette dalait. Egyébként rekedtes hangját egy hangszálműtétnek köszönheti, ami után az orvos
hetekre eltiltotta az énekléstől és a beszédtől, de Bonnie türelmetlen
volt és nem tartotta be az orvos előírását. Ez a hang tette őt világszerte ismertté és sikeressé. 1979-ben Tokióban megnyerte a Yamaha Dalfesztivált (World Popular Song Festival).
Az 1969-ben komponált dal talán a Simon & Garfunkel duó legismertebb és legsikeresebb dala. A dal az utolsó, azonos című albumukon jelent meg. A lemezfelvétel miatti elfoglaltságuk miatt ebben az évben több koncert felkérést el kellett utasítaniuk, köztük a Woodstocki fesztivált is, amit máig sajnálnak. A dal, az abban az évben megjelent Beatles dal, a Let It Be zenei klónja, amit Simon egy interjúban el is ismert, bár hozzá tette csak az instrumentális része.
A dal születése idején Simon szívesen hallgatta az egyházi gospel zenét. Nem véletlen, hogy a dal szövegében és zenéjében visszaköszön Claude Jeter gospel szerző "I'll be your bridge over deep water if you trust in me," sora.
Simon eredetileg a dalt gitárra írta, de a lemezfelvételen már áttették zongorára, ami jobban illeszkedett a gospel zenéhez és Garfunkel hangjához. Az eredetileg két versszakos dalt túl rövidnek találták, ezért megtoldották egy harmadikkal, amely Peggy Harperről, Simon akkori feleségéről szólt.
1966-ban az amerikai turnéjukon született a dal, melyet a Jagger-Richard szerző páros írt. Egy évvel később megjelent kislemezen a Let's Spend the Night Together című slágerükkel a másik oldalán. Ez volt az utolsó lemezük, amit az RCA amerikai stúdióban felvettek, mert később már javarészt, a saját stúdiójukban készültek a felvételeik.
A dalt Keith Richard írta kedvesének Linda Keithnek, akibe reménytelenül szerelmes volt 1966-ban. Később nagyon sok híres előadó feldolgozta, akiknek sikerült a dallal a népszerűségi listákra felkerülni. Kellemes hangszerelése és romantikus szövege méltán tette örökéletű slágerré.
A hatvanas évek végén egyre népszerűbbek lettek a hard-rock és pszihadelic-rock együttesek. Ezek közé tartozik az angol Move is, amely kiváló zenészekből verbuválódott a hatvanas évek végén, többek között Jeff Lynne a későbbi ELO formáció frontembere is itt kezdett.
Bár csak néhány éves munkásságot tudhatnak maguk mögött, de azért az irányzat kedvelőinek hagytak néhány népszerű szerzeményt örökségül. A Brontosaurus című zenéjük, a hagyományos gitár riffre épülő, erőteljes ének és kísérőzenét használó szokásos hard-rock slágerekhez hasonló szerzemény. A dal volt az első olyan Move zene, amelyben Jeff Lynne a szóló énekes.
1972-ben, az angol származású gibraltári szerző, Albert Hammond, azok
után, hogy számtalan neves előadónak írt sikeres dalokat, megjelenteti
első olyan saját szerzeményét, mely rögtön top hit lesz a világ
médiáiban. A dalból egy visszatérő sláger lesz a hetvenes években, mert még öt alkalommal felkerül a népszerűségi listákra.
Maga a dal, egy olyan művészről szól, aki Kaliforniába
költözik és nagy reményekkel Hollywoodban próbálkozik, de a remélt siker
elkerüli. Hammond talán a saját előadói karrierjét siratja ebben a
számban, mert ő számtalan művészt juttatott a csúcsra a nekik írt
zenével, míg ő maga mindig árnyékban maradt.
Egy 1969-es francia dalt, 1971-ben egy spanyol együttes, a Pop Tops formáció vitt sikerre. Olyannyira, hogy európában több millió példányban kelt el abban az évben. A dal előző francia és olasz változata, bár neves előadók tolmácsolták nem volt túl sikeres.
Az 1967-ben alakult Pop Tops spanyol együttes a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején főleg instrumentális zenét játszott. Egy nagy slágerük született, a Mamy Blue angol nyelvű feldolgozása, de ez beírta őket a pop zene örökéletű zenéi közé.
Charlie talán legismertebb, és legsikeresebb dala volt, az 1989-ben írt, de csak az 1991-es Tátrai Band albumon megjelent szám. Charlie 1989-ben került a zenekarba, a korábbi énekes kiválása után. A debütálása ezzel a dallal fergeteges sikert hozott neki és a Tátrai Bandnek egyaránt. Ettől kezdve viszont nem volt megállás. A sikeres országos turnék végállomása rendre a telt házas Budapest Sportcsarnok vagy a Kongresszusi Központ volt.
Az időközben változó tagságú Tátrai Band egymás után készítette albumait, melyek közül több aranylemez lett.
A zenekar teljesen egyéni hangzást hozott létre. Ennek alapja a két
zeneszerző, Tátrai és Pálvölgyi sajátos, egymást remekül kiegészítő
zenei világa volt. Ehhez jött az együttes igen képzett tagjainak közös
megszólalása, s Charlie különleges orgánuma.
Mint ahogy a nagy slágerek születni szoktak, úgy született a Spencer Davis Group 1966-os dala is. A fiúk egy délelőtti élményzene közben, néhány óra alatt lemezkész dalt kovácsoltak abból az orgona riffből, amit aznap reggel Steve Winwood lepötyögött a hangszerén.
A
Spencer Davis Group 1963-ban alakult Birminghamben, az angliai a blues
és a soul hazájában. Nem véletlen, hogy a zenéjükben ez az irányzat
jelent meg markánsan. Az alapító Spencer Davis gitáron, míg a két Winwood testvér, Muff gitáron és Steve, aki később a Traffic frontembere lett, orgonán játszott.
1963-69 közötti időszakban voltak igazán sikeresek, ebben az időben több
slágerük is megjelent. Az együttes egyike volt azoknak a nyugati zenészeknek, akik magyar színpadon is kiállhattak a hatvanas években.
A 60-as évek végén a felpuhuló diktatúra, "cirkuszt a népnek"
irányvonala a hazai koncert színpadokra hoz sikeres külföldi zenekarokat
is, Luis Armstrong, a Nashville Teens után a britt Spencer Davis Group
is koncertet ad a Kisstadionban 1967-ben. A kivonult nagyszámú rendőr,
munkásőr és ifjugárdista jelezte, hogy a rendszer félt, és a koncert
végére 122 embert őrizetbe vettek, annak ellenére, hogy a közönség
fegyelmezett volt. A koncerten olyan sikerszámok hangzottak el mint a
Keep On Running, a Gimme Some Lovin slágerek.