Olyan sokan feldolgozták és előadták, hogy az eredeti 1962-es dal mára már egészen átalakult hangzásában és szövegében. A dal karrierje 1962-ben indult, amikor a dal szerzője, az amerikai jazz zenész Chris Kenner megírta.
A mai napig játszott végleges változatát a Walker Brothers 1965-ben vette lemezre, ebben már szerepel az ütemes tapssal vegyített "na, na, na, na" kórus, ami az eredeti dalban csak melodikus formában jelenik meg. A dalt számtalan stílusban és előadásban dolgozták fel és adták elő. Filmek és események zenei anyagában találjuk, sőt még a reklám ipar is szívesen alkalmazta a performanszaiban.
A Walker Brothers-t, három testvér alapította 1960-ban. 1960-70 között voltak aktívak és számos slágerük született ez alatt az idő alatt. Főleg a tengerentúli zenei piacon voltak népszerűek, de a Beatles 1964-es amerikai hódítását ők kompenzálták először, amikor még ugyanabban az évben Angliában sikeres koncerteket adtak.
A dal, Illés Lajos hatvanas évek elején született munkái közül való. Rövid vágott változata már az 1967-es Ezek a fiatalok című filmben is megjelent, de igazi sikerét azonban az 1968-as kislemezen megjelent változatával érte el.
Az Illés zenekar 1957-ben
alakult, Illés Károly (szaxofon), Illés Lajos (zongora) és Zsiga István
(gitár) részvételével. Kezdetben középiskolai, egyetemi
rendezvényeken játszottak, és főleg dixieland-dalok és nyugati slágerek
szerepeltek a repertoárjukban, többek között Bill Haley-től és a
Shadowstól. Később a
Budapesti Műszaki Egyetem zenekarává nőtték ki magukat.
A
hatvanas évek elején bővítették a számok listáját a Radio Luxembourg
dalaival. Az 1963-as koncertjükön már feltűnt a banda a
rendszernek, a közönség elképesztő őrjöngése miatt. Ahogy Illés Lajos
fogalmazott: a Beatles polgárpukkasztó volt, ők kommunista pukkasztóak.
1969 sikeres éve volt az amerikai Creedence Clearwater Revival
együttesnek. Ebben az évben jelent meg a nagy példányszámban
eladott albumuk, a Willy and the Poor Boys. Ennek egyik nagy slágere az Down on The Corner, melyet számtalanszor felhasználtak, a filmzenétől a videogame
zenéig, az elnökválasztási kampánytól a vietnámi háborús megemlékezésig,
és a legkülönbözőbb feldolgozások születtek a poptól a punkig.
Nagyon egyedi hangszerelését az alkalmazott régi folk-, segéd- és ritmushangszereknek köszönhette. Ilyenek voltak a washboard, a kazoo, a Kalamazoo gitár és a gut bass. A legérdekesebb a washboard, ami az indián folk zenében használt, mosódeszkára hasonlító hangszer, amit fémhúrokkal szereltek fel és ritmus hangszerként használták.
A hatvanas évek végén a rágógumi zene az amerikai válaszcsapás volt a hatvanas évek brit inváziójára. A dal 1969 nagy slágere volt a táncklubokban, és hamar felkerült az amerikai után, európai sláger listákra is. Az előadó, a Crazy Elephant nevű amerikai együttes, a rágógumi zene műfajában ismert volt a tengerentúlon, csakúgy mint az Ohio Express, az 1910 Fruitgum Company.
A hatvanas évek végén működő együttes elég rövid életű volt, és csak alkalmanként, egy-egy studió felvétel erejéig álltak össze. Tagjai kiváló zenészek voltak, és többen neves együttesekben folytatták a zenei pályafutásukat később.
Az 1967-ben alakult angol Procol Harum rock együttes, melynek a zenéjét
szimfonikus rock cimkével is illették, azonnal az első dalával
világsikert aratott.
A lágy, harmonikus zenét, és leginkább az introját,
többször összehasonlították Bach Air szvitjével, nem véletlenül, mert a
dallam nagyon hasonló. Mindenesetre ez a klasszikus ízű zene óriási
siker volt. A későbbiekben szinte minden rangos zenei díjat megkapott, és a legjobb zenei gyűjteményekben mindenhol ott szerepel. A korabeli partik összebújós zenéje több film zenei
anyagában szerepelt, és csaknem minden országban sláger lett.
Sting, az angol Police együttes alapítója, írta a dal szövegét 1982-ben, a James Bond regények írójának, Flemingnek a
karibi házában. Egy álmatlanul töltött, nyugtalan éjszakán, egy félóra alatt papírra
vetette, és másnap megírta a zenét is hozzá.
Nem volt alaptalan a nyugtalansága, mert a
nyilvánosság elől bujt el, hiszen akkoriban, a felesége legjobb
barátnőjével követett el házasságtörést. A dal a féltékenységről, a
minden pillanatban követésről, az elvesztett szerelemről szól, mesterien
alkalmazva az újhullámos dallamot és hangszerelést. 1983-ban négy hétig
vezette az angol listákat, nem érdemtelenül, hiszen bekerült a 100 legjobb dal közé a Billboard listáján.
1989 nyarán az európai diszkók műsorában gyakran szerepel egy dal,
melyet eredetileg egy dán rock énekes-szerző, René Shuman még 1986-ban
komponált, de az igazi nagy sikert csak 3 évvel később, a britt Rod
Stewart előadásában érte el.
Stewartnak, a szívéhez különösen közelálló
volt a dal, mert ez egy közismert régi skót dalnak, a Loch Lomondnak az
adaptációja, és ő köztudottan skót gyökerekkel rendelkezik. A fülbemászó
skót dudás intro, a skót balladákra hajazó szöveg, és Stewart
jellegzetes hangja világslágerré tette a dalt. Több film zenei anyagában
szerepelt és a brittek 1997-es Hong Kongi kivonulásának búcsú dala
volt.
1968-ban, amikor kiadták első albumukat, a Shades of Deep Purple-t, akkor a menedzserük, mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy a zenei anyagukban legyen legalább egy, a Beatles sikeres dalaiból. Ez nem volt túl nagy kérés, hiszen a Beatles mindig nagy hatással volt zenei pályájukra, és ők vitték tovább a Beatles zenei stílusát a progresszív rock útján.
A debütáló albumukon csak néhány saját daluk található, mert úgy gondolták, a siker eléréséhez, az első a bemutatkozáshoz, inkább a már befutott slágerek feldolgozását választják.
A lemezt, az akkor még a Beatles házi kiadójának számító, Parlophone adta ki első alkalommal. A zenei piacon a stílusuk újdonságnak számított, a hatvanas évek végének, a Beatles és a brit invázió együttesei által leuralt, rock és pop piacán. Mérsékelt tetszéssel fogadták, és nem ez lett az együttes legjobb lemeze, de a két feldolgozás a Hush és a Help a listákra került.
Az 1967-es Ezek a fiatalok című film nagysikerű zárószáma volt, amely a hasonló című albumon is megjelent. Ez a film volt az első amelyben, a hatalom nyilvánosan is elismerte a nyugatról beszivárgó beatzene létét. Bár a filmben csak az akkor hátszéllel rendelkező együttesek és előadók szerepeltek, de az akkori viszonyok között ez már egyfajta jele volt a kompromiszumnak.
Ez az úttörődal-ízű szám dal talán azért kerülhetett a film zenei anyagába és csattanójába, mert látszólag ugyan, a film elkészítésének a lehetőségével, engedett a kultúrális szorításon egy kicsit, de ezzel a dallal vissza is vett. Az optimista, vidám hangulatú dal egyfajta beat zenébe öntött siker propagandája volt az akkori kultúrális rendszernek.
Egyik
legismertebb száma, az 1967-es Foxy Lady, amely első albumának siker
dala volt, és amely oly jellemző egész munkásságára.
A zenész családból származó, indián
gyökerekkel rendelkező gitár vituóz, korán kezdett érdeklődni a
hangszeres zene iránt, autodidakta módon. Apjától kapott jobbkezes
Fender gitárján a húrokat megfordította, mivel ő balkezes volt.
Előszeretettel használta a feedback hatásokat, a bluzos, dzsesszes
alapritmusú számokban elhelyezett mesteri improvizációkban.
1958, az év amikor megszületett a klasszikus rock and roll egyik
alaptétele, melyet minden komoly rockzenész valamilyen formában műsorára
tűzött a Beatlestől a legkeményebb hard rock zenekarig.
A szerzője és
előadója, Little Richard amerikai zenész, karizmatikus személyiség és
showman, aki nemcsak a rock and roll, mint zenei stílus, hanem a
színpadi show alapjait is megteremtette, koncertjein a közönség vele
együtt táncolt és tombolt. Több mint 300 !!! feldolgozása született a
dalnak, melynek címét adó kifejezés, egy new-orleansi DJ kedvenc szólása
volt.
A Pink Floyd 1980-as The Wall című albumán jelent meg a dal először. Később, a sikeres bemutató után egy kislemez formátumon is kiadták, amely bekerült 1980-as év 100 legjobb diszkó dala közé. Bár nem olyan simulékony és dallamos zene, mint a korabeli diszkó számok, de a sodró ritmusa és zenéje mégis közönségsikerré tette a táncklubokban.
A dalból készült video kimondottan egy erőszakot sugalló, néhány pontján fasisztoid, történetre épül, melyért sok kritika érte az együttest. Az együttes ezt azzal magyarázta, hogy ez egy görbe tükör azoknak a diktatúráknak, melyekben még mindig élnek ezek a fasiszta eszmék.
A dal egyébként is egy interaktív stílusú dal, amely a színpadról jövő fenyegető szavakra közönségtől választ vár. A koncertjeiken ebben az előadásmódban nagy sikerrel el is játszották, és a nézők pedig vevők voltak a performanszokra.
1964-ben Farkas Ádám gitáros kilépése miatt
megüresedett helyre Koncz Zsuzsa Bródy Jánost ajánlotta, akivel 1963
nyarán, Balatongyörökön ismerkedett össze. Érdekesség, hogy Bródy első
bemutatkozása a próbán balul ütött ki, a zongora ráesett a lábára, így a
további próbákon törött lábbal játszott.
Ugyanebben az évben
megszületett első lemezfelvételük is, köztük a Little Richard, valamint két instrumentális Illés Lajos-alkotás, a 64,
és az Ostinato.
1967-ben jelent meg, újra keverve az együttes előadásában és Szörényi
Levente énekével, a Little Richard című dal. Ez daluk a rock and roll
atyjának állít emléket, ugyanolyan fergeteges előadásban mint ahogy ő
tette annak idején.